Meska: Mesélj kicsit magadról!
Gencsi Eszter vagyok, Budapesten lakom a családommal, melynek a férjem és a 3 éves kisfiam a tagja.
Sok éve foglalkozom már a kreatív hobbi technikákkal. Majdnem minden témakörben kipróbáltam már magam, de más fél éve a papír művészet lett az igazi szerelem. Ha visszagondolok ez már az óvodáig visszavezethető. Mókás belegondolni, hogy kis iskolásan már kockás füzetekből készítettünk magunknak mindenféle, ma már rámondható, kreatív, kitöltögetős albumokat. Ez a világ azért fogott meg, mert mindig is kerestem az olyan dolgokat magam körül ami én vagyok. Amikor életemben először találkoztam egy decoupage technikával készült képpel teljesen hatalmába kerített a lehetőség, hogy végre készülhetnek olyan tárgyak amilyeneket én keresek. Ez indított el ezen a pályán. Később rabja lettem még a festészetnek így elvégeztem egy díszítőfestő tanfolyamot. Rengeteg festmény és dísztárgy készült így. Ám a kisfiam érkezése, átalakította a szabadidőmet, így a festészetet felváltotta a papír iránti régi érdeklődésem, ami úgy látszik már sosem fog elmúlni :)
Meska: Mutasd be a boltodat és az Általad képviselt kézműves technikát!
Az én boltomban papír alapú termékek találhatóak. Leginkább albumokat, noteszeket és szövegezett könyveket készítek, egyedi igény alapján. Minden témában alkotok szívesen vendégkönyveket, fotóalbumokat, tervező-szervező könyveket. Vannak saját szövegezésű termékeim is, mint például az esküvőszervező könyvem és a babanaplóm. Én a külső designra fektetek nagyobb hangsúlyt, mindamellett a belső lapokat is díszítem 3D-s dombornyomással vagy éppen nyomdázással. Minden noteszem egy szelet belőlem. Egyedi darabokat készítek és abból mindig csak 1 példány készül. Mi alkotók ezt tudjuk kínálni a vevőknek, hogy az Ő darabja, csak az Övé legyen.
Meska: Mióta meskázol, hogyan találtál rá a Meskára?
A Meskára kb 3 éve találtam rá, ha jól emlékszem kerestem valamit. Úgy hogy az elő években csak nézelődő voltam. Nagyon régóta készítek már hobbiból különböző technikával termékeket, de csak másfél éve próbáltam meg, hogy megnézzem, másoknak is tetszene e.
Meska: Az alkotás mellett mivel töltöd szívesen a szabadidődet?
Sajnos szabadidő már nem sok marad, illetve azt is tervezéssel, lehetőségek keresésével töltöm.
Korábban a szabadidőmben sokat varrtam, vagy kirándultam. Családdal a szabadidős tevékenységek már más napszakba esnek.
Meska: Hogyan képzeled el magad tíz év múlva?
...talán egy notesz gyárban?... neeem :), szeretném ha továbbra is ilyen nagy igény lenne a személyre szabható albumoknak és noteszeknek. Nagyon szeretem az egyediséget, és az a tapszatalatom, hogy sokan vagyunk ezzel még így, ezért továbbra is ezen a vonalon maradnék, hogy minden darabból csak 1 példány készüljön.
Meska: Szerinted mire figyeljen az, aki sikeres eladó szeretne lenni a Meskán?
Az egyik nagyon fontos dolog lehet, a termékek fotózása. Én igyekszem erre nagy hangsúlyt fektetni, mert fontos, hogy a vásárló részletekig láthassa, ilyen távolságból is. A másik pedig az egyediség. Miután a technikák nem titkosak és sokan megpróbálkoznak vele, nem hiszem hogy sok sikere lenne a sok-sok egyforma terméknek. Ha legalább arra mindenki odafigyel, hogy a termékeibe vigyen magából, egy kis sajátosságot, már nem csak egy lesz a sok közül a terméke, hanem az az Ő terméke lesz.