Meska: Mesélj kicsit magadról!
Nemes-Molnár Margaréta vagyok, tanító, fejlesztőpedagógus, úszásoktató. Jelenleg az úszásoktatással foglalkozom. Somogy megyében élek férjemmel és 4,5 éves "nagylányommal". A kézművességhez főiskolás koromban kerültem közel, bár emlékszem arra, hogy általános iskolában is nagyon szerettem az Ügyes Kezek szakkörön alkotni. Főiskola után lett egy lehetőség arra, hogy saját hobbiboltunk legyen Sopronban. Ez alatt az idő alatt rengeteg technikát ismertem meg és próbáltam ki. Ekkor tapasztaltam meg, hogy az általam készített tárgyak mekkora örömöt tudnak okozni új gazdájuknak, illetve, hogy azzal is nagy örömöt tudok szerezni másoknak, ha az ötleteik megvalósításához nyújtok segítséget, tanácsot. Az élet ezután más irányba sodort, mind területileg mind szakmailag, de örülök, hogy pár hónapja ismét rátaláltam az alkotásra és arra az örömre, amit ez nyújt mindkét félnek.
Meska: Mutasd be a boltodat és az Általad képviselt kézműves technikát!
Boltomban jelenleg leginkább kötött nyaksálakat talál az érdeklődő. Nyár végén megkaptam édesanyámék ősrégi kézi kötőgépét, így most már nem csak kislányom örömére kötök, hanem több munkát is el tudok vállalni. A nyaksálak kötését már rég óra terveztem, hisz 1,5 éves lehetett a kislányom, amikor barátnőmtől kaptunk egy nyaksálat, hogy viselje, aztán majd visszaadjuk az ő kislányának. Hát mi nem adtuk vissza. Ilyen praktikus kiegészítővel rég találkoztam. Azóta kinőtte kislányom, így kénytelen voltam kötni egyet! Meska boltomba egyébként még készségfejlesztő játékok árulását tervezem, az első példány már a polcon is van!
Meska: Mióta meskázol, hogyan találtál rá a Meskára?
A meskára csoporttársam hívta fel a figyelmem, 2010 óta veszek részt vásárlóként, eladóként pedig 3 hónapja tevékenykedek.
Meska: Az alkotás mellett mivel töltöd szívesen a szabadidődet?
Szívesen kirándulunk a családdal, ha messzebb nem is jutunk a Balatonban télen-nyáron gyönyörködhetünk. Ezen kívül érdekel a természetvédelem, a spirituális világ, az egészséges életmód. Ha időm engedi szívesen olvasok ilyen témájú cikkeket, könyveket.
Meska: Hogyan képzeled el magad tíz év múlva?
Megállapodva. Jelenleg úgy érzem, hogy nem találtam meg még a helyem a világban. Remélem 10 év múlva már azt mondhatom magamról, hogy: megérkeztem!
Meska: Szerinted mire figyeljen az, aki sikeres eladó szeretne lenni a Meskán?
Használjon ki minden lehetőséget és funkciót, amit a meska felkínál, természetesen azon kívül, hogy egyedi, praktikus, keresett terméket árul. Fontosnak tarom a gyakori termékfeltöltést, hogy szem előtt legyen az ember, illetve a gyors, kedves kommunikációt és kiszolgálást.