Szerelemcsütörtök

A '90-es években az angolszász területekről hazánkba is beszökött Valentin-napi szokások jóvoltából február idusa már nemcsak a vacogásról, hanem az összemelegedésről is szól. Valentin, magyar nevén Bálint napja az egyik legromantikusabb ünnepe az évnek, hiszen a szerelmet és a barátságokat élteti: még hazai ellenzői szemében is jópontnak számíthat, hogy az ünnepet kifejezetten a kötődésnek és hűségnek szentelték.

A névadó Valentin a 14. században vált a jegyesek és fiatal házasok védőszentjévé: a Terni püspökeként dolgozó Valentinus a II. században a hozzá forduló szerelmeseket keresztény szokás szerint eskette össze, és kertje virágaival kívánt nekik boldog házaséletet. Elkötelezettségével nagy kockázatot vállalt, ugyanis a megesketett fiatalok között császári katonák is voltak, akiknek a császár parancsa értelmében tilos lett volna megnősülniük. II. Claudius császár  keresztény hite miatt végeztette ki a püspököt február 14-én, ám Valentinus még vérpadra kerülése előtt csodát tett: hite erejével visszaadta börtönőre vak lányának látását.

A lánynak kivégzése előtt egy levelet küldött, a te Bálintod aláírással; a Valentin-napi szerelmeslevelekben ma is közkedvelt zárás ez az aláírás, főleg, ha a titkos hódoló nem szeretné felfedni a kilétét.

 

A Valentin-napi virágküldés és romantikus kedveskedés (ma főleg a csokoládé, az ékszer, a rózsa és a képeslap a sláger) divatja Angliában vert gyökeret a legerősebben, ahol már a középkorban léteztek úgynevezett Valentin-párok a szent ünnepe körül. Amerikában angol kivándorlók közvetítésével honosodott meg az ünnep, Európa-szerte széleskörűen a II. világháború furcsa hozadékaként, német katonák révén terjedt el. 

Az 1950-es évektől egyre nagyobb népszerűségre tett szert – amiben a virág- és édességkereskedők ügyes marketinghúzásai is komoly szerepet játszottak.

 

A Bálint-naphoz kapcsolódóan egyébként hazánkban is fennmaradtak hagyományok: Bálint a magyarországi németek körében közkedvelt szentnek számított, így jeles napként tartották számon ünnepét. A néphit szerint a madarak Bálint napján, azaz február 14-én választanak maguknak párt, a vándorló vadgalambok pedig ilyenkor térnek haza. Ez a nap termésjósló tanulságokkal is szolgált eleinknek: úgy tartották, ha Bálint napján hideg, száraz idő van, akkor bőséges lesz a termés.

A szentet Magyarországon a nyavalyatörésesek védelmezőjeként tisztelték, romantikus felhangot a napja csak a rendszerváltás után kapott, a fogyasztói társadalom kiteljesedésével.

 

Ha már adott egy nap, amit a szerelem ápolására neveztek ki, adjunk a romantikának saját erőforrásainkhoz és ízlésünkhöz mérten! Egy apróság, néhány kedves szó, egy meghitt ebéd vagy vacsora megszépíti a tavaszvárás időszakát.

 

A párra váróknak február 14. a baráti kapcsolatok megerősítésének napja lehet, de jó alkalom arra is, hogy magukat megörvendeztessék valamivel! 


A cikket illusztráló termékek alkotói:

Artemis, Boriboszi, Zoldeszti, Cincinke, Btundi, Lugosine, Aguc, EMuffin, SarAnitArt, Gloriosa, JuditVigvariDesign, pizsimano11, sklari, Senorita21, erdeieva

VALENTIN-NAPI ROMANTIKADÖMPING A MESKÁN! KATTINTS!