Zöld dió - barna festék

A zöld dió leve ugyanis kiválóan alkalmas különböző fából készült tárgyak színezésére, de éppúgy megfesti a bőrt és a különböző szőtt anyagokat is.

Én bodzából készült hangszerek megfestésére használom minden nyáron, amikor elérkezik a szezonja... azaz mostanában; július derekától augusztus közepéig.

A megszínezni kívánt tárgy méretétől függően szedjünk le néhány darab éretlen, kemény húsú termést a fáról – egy kicsi síphoz nyilván kevesebb kell egyszerre, mint egy pásztorkampóhoz, vagy egy domborfaragott tükröshöz. Erre a célra a kissé kukacrágta diók is megfelelnek – s azok biztosan nem fognak hiányozni a karácsonyi bejgliből sem. Mindenesetre tényleg felesleges sok termést egyszerre leszednünk (a fán sokkal tovább eláll, mint akár a hűvös lakásban/műhelyben); mindig annyit vegyünk csak magunkhoz, amennyit néhány napon belül fel tudunk használni. De azt már most sem árt tudnunk, hogy egy „átkenés" sohasem elég a kívánt barna tónus eléréséhez...

A megfestendő faanyagot felesleges komolyabban felpolíroznunk, hisz' a rostok megszívják magukat a dió nedvével, s ki fognak domborodni úgyis: én 400-as csiszolópapírnál finomabbat sosem használok „diózni" kívánt tárgyak előkészítéséhez. A megfestett tárgyat majd a végén fogjuk „felületkezelni".

Válasszunk ki egy szimpatikusnak tetsző golyóbist, s a felületét irdaljuk be rácsosan egy darabon éles késsel!

A burok húsát lehetőleg ne vágjuk át teljesen, mert a kis kockák úgy nagyon hamar kihullanak a helyükről; még azelőtt, hogy a bennük lévő savas nedveket felhasználhattuk volna. Ezzel létrehoztunk egy festőfelületet – ez lesz a mi tulajdonképpeni „ecsetünk".

A felrácsozott héjrészt határozott mozdulatokkal hozzápasszírozzuk a megbarnítandó felülethez úgy, hogy a dió szépen eressze sárgás levét. Ne lapítsuk szét a nedvdúst húst mindjárt a magházig, mert a kemény burok egyrészt nem színez, másrészt esetleg felsértheti az éppen festett tárgyunkat.

Ahogy a rácsunk egyre inkább omlik szét, úgy forgassuk magát a diót is – itassuk át a teljes megfestendő felületet, hogy később egyenletes színt érjünk el. Ha szükséges, hasogassuk be másik helyen a dió burkát, vagy fogjunk munkába egy új termést!

Ha a teljes barnítani kívánt felületet átkentük, tegyük le 20-30 percre pihenni a tárgyat valami naposabb helyre. Ne csüggedjünk, ha a felület sápadt-sárgás tónust mutat: ez teljesen normális ilyenkor. A kívánt árnyalat eléréséhez ugyanis gyakran tucatnyi átitatásra, napokra van szükség – attól függően, mennyire sötét árnyalatú barna színt szeretnénk elérni. 

(A bal oldali képen különböző festési fázisban járó hangszerek láthatók; a bal szélső csak egy, míg a másik végén lévő úgy hét festésen esett már át.)

Ha végül elégedettek vagyunk a tónussal, fényesre csiszolt sima fémtárggyal (kaviccsal, üveggel, mázas kerámiadarabbal) átdörgölhetjük a fafelületet; ezzel elsimítjuk a megbolygatott rostokat. Végül paraffinolajjal fényt és élénkebb színt kölcsönözhetünk a tárgyunknak.

Végül számíthatunk egyfajta „utóérésre" is, melynek során a faanyag még mélyebb barna színt vesz fel...

Figyelem! Ha a természetes anyaggal színezett ostornyelünk, ivócsanakunk mellé nem akarunk szép barna ujjakat is, használjunk valamilyen vékonyabb kerti kesztyűt! Kellemes, pihentető festegetést a hűs diófa alatt!

Meskás dióskosár (lent): benne Bobe40, Turbek, FaABC, Faremek, Sipmuhely és Lildi diós termékei.