Ha nemez, akkor mi?

Sokan idegenkednek, ha azt hallják, hogy nemezelés. Rögtön valami elavult dolog jut az eszükbe, amit talán egy skanzenben láttak még gyerekkorukban. Igaz ugyan, hogy a nemezelés egy ősi technika, de általa szép, modern, ötletes és egyedi dolgokat is elő lehet állítani!

Monimi DesignA nemezelés ősi technika
Maga a nemezelés egy egyszerű, könnyen elsajátítható, de időigényes eljárás, amelyhez nem szükséges komolyabb felszerelés vagy drága eszközök, hiszen már a régi korokban is végezték. Ősibb mesterség, mint a fonás vagy a szövés. A legkorábbról eredő régészeti lelet, amely a nemez használatára utal, időszámításunk előtt 6500-ból származik, és Törökországban találták. A nemez anyagot hagyományosan birkagyapjúból, víz és szappan segítségével, gyúrással készítik. Az iparilag előállított változatát filcnek hívják.
 
A nemezelés nem csak magyar hagyomány. Ázsia területén ma is honos technika, de szerte a világban sokfelé nemezelnek, például a skandináv államokban, vagy Németországban. Magyarországon néhány évtizede támasztották fel a nemezelést. Ellenben a hagyományőrző, népies mintákkal és tárgyakkal, megjelentek a modern, sajátos szín- és formavilággal előállított, valamint egyedi textilkombinációkkal kiegészült kreációk, melyeknek csak a képzelet szab határt.
 
Hogyan készül?
A nemez szavunk perzsa-iráni eredetű, jelentése: ver. Azt hiszem, ez sokat elárul a készítéséről. A lúgos vagy savas kémhatású meleg víz hatására a természetes alapanyag szerkezete megváltozik, és a szálak a nyomkodás hatására egyre közelebb kerülnek egymáshoz, míg végül a teljesen összeakaszkodnak. A kész állapotot elérve a gyapjúszálak 40-50 százalékkal is összehúzódnak.
 

Hogyan készül

A megfelelő szilárdság eléréséhez fontos dolog, hogy a szálakat merőlegesen fektessük egymásra. A szappant közvetlenül az anyagra is tehetjük, de a vízben is feloldhatjuk. Amikor a nemez összeáll, öblítsük ki belőle a szappant. Formára igazítva, árnyékos helyen szárítsuk.
 
A másik technika a tűnemezelés. Ennél sűrű böködéssel a száraz gyapjút speciális nemezelő tű („szakállas” tűnek is hívják) segítségével állíthatjuk össze, vagy mintákkal díszíthetjük a már kész nemezt. A tűn található apró kampók lefelé magukkal ragadják a szálakat, felfelé pedig akadálymentesen kicsúsznak. Minél többször halad át a tű az anyagon, annál tömörebb, stabilabb felületet jön létre. Fontos, hogy a tűt mindig merőlegesen tartsuk, mert ha beleszúrva megdöntjük, akkor eltörik.
 
Kellemes tapintású anyag
A nemez rendkívül tartós, ugyanakkor kellemes tapintású, kényelmes, puha anyag, ezért kiválóan alkalmas ruházati termékek (például táskák, papucsok, kabátok), illetve lakberendezési termékek, vagy akár gyermekjátékok elkészítésére.
Monimi Exclusive
 

 

Jó, de hogyan tisztítsam?

 

A gyapjú, és a belőle készült nemez egy másik igen jó tulajdonsága, hogy víz- és szennyeződéstaszító. Ennek köszönhetően viszonylag ritkán kell a nemezből készült tárgyakat tisztítani, de ha mégis, akkor egyszerű mosással elvégezhető a dolog, semmilyen speciális eljárásra nincsen szükség. Nem kell félteni a nemezt a mosószertől és a víztől, nem tehetnek kárt benne, hiszen lényegében így készül.
 

 

Mosás után a lehető legtöbb vizet el kell távolítanunk belőle, ahogy minden más textíliából is, használj centrifugát. A formáját kicsit elveszítheti, ezért egyszerűen vissza kell igazítanod azt eredeti alakjára. Ezután hagyd megszáradni, de ne tedd a napra, mert az károsíthatja, elszínezheti, mint minden természetes anyagot. Ha így bánsz vele, hosszú ideig fogsz gyönyörködni és bókokat bezsebelni nemezből készült kincseid szépségének köszönhetően.