Rendben A weboldalon sütiket (cookie) használunk a biztonságos böngészés és jobb felhasználói élmény biztosításához.
Az oldal használatával elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztató

Interjú kedo képzőművész alkotóval

Saját kézzel, szívvel-lélekkel

Bemutatkozik: kedo


kedo
bolt | | üzenek
2010. augusztus 31.
Meska: Kérjük mutatkozz be röviden azoknak, akik még nem ismernek!

Először is szeretném megköszönni, hogy most itt lehetek!
Kecskeméti Dorottyaként létezek hivatalos körökben.
Pár éve intenzív változásokon megyek keresztül, mely változások ideje alatt tört rám az önkifejezés vágya. Hát belevágtam...
Most rajzolok, holnap ki tudja, mit fogok tenni.
Próbálom életem minden pillanatát élvezni kisebb-nagyobb sikerrel.

Meska: Miért pont ezt a technikát választottad? Ki vagy mi indított el ezen az úton?

Kislány korom óta foglalkozok a rajzolással, mint technikával. :)))
Hogy ki vagy mi indított el ezen az úton? A mi egy vágy volt...egy hiányérzet.
Annyira szerettem volna megmutatni, hogy ki vagyok, és odaadni mindazoknak, akik erre befogadók.
A ki pedig egy ismeretlen ismerősöm, aki pár éve oldalba bökött egy bambulós firkálgatásom közben azzal, hogy "Neked rajzolással kellene foglalkoznod. Ebben van valami erő."

Meska: Hol és hogyan szoktál alkotni, honnan merítesz ihletet?

Ülve alkotok :). Akkor rajzolok, ha kedvem szottyan hozzá.
Változó a kezdés. Van, hogy a fejemben a kép, amit lerajzolok.
Aztán olyan is van, hogy az üres papírra tekintek, és ott látom meg, amit rá fogok rajzolni. De van ám még több "trükk" is. :))
Nem egyszer fordult elő, hogy kirajzoltam magamból valami érzést, amit valami vagy valaki felől éreztem.
No és olyan is előfordul, hogy kérésre, érzésből rajzolok.

Meska: Az alkotás mellett mivel töltöd szívesen a szabadidődet?

Húúú...csak a kedveseket mondjam? Nincs elég karakter. :))
Egyszerűen: SZERETEK ÉLNI!
Talán szerencsésnek is mondhatom magam, mivel elég befogadó és elengedő típusú emberke vagyok.
Na jó, pár kedves elfoglaltság: kertészkedés, olvasás, beszélgetés, tüzeskedés, lubickolás, séta erdőben, fotózás, horgolás, ábrándozás, hegytetőről lenézés, felhőkre csodálkozás...

Meska: Mit tartasz fontosnak általában az életben és kézművesként milyen értékeket képviselsz?

Fontos???? Én játéknak élem az életet. Abban pedig csak az a fontos, hogy szabadon játszhassam.
Nem volt ez mindig így, de MOST igen.
Fontos, hogy egyáltalán ne vegyük komolyan mindazt, ami félelemből táplálkozik.
Alkotóként tudatos értékeket képviselek.

Meska: Hogyan látod magadat 10 év múlva?

Sehogy. Hogy mi lesz 10 év múlva? Nem érdekel.


Szólj hozzá Te is!



Lépésről lépésre: Virágom-világom 4


Virágom-világom 4 Egy A/4-es karton közép tájékából kiidnulva rajzolgatok.



Virágom-világom 4 Most rajzolás közben színezek is. Tágul a motívum, és életre kel a színekkel.



Virágom-világom 4 Egyre nagyobb és színesebb lesz.



Virágom-világom 4 Mi is lesz? Hát mi más, mint virág. Rajzolok neki szárat és levelet is.



Virágom-világom 4 ...majd színezem és részletezem. Már készen is van. Ő egy őszi rózsa lett.




Hozzászólások:



szabhub
bolt |

Köszönöm, hogy ilyen gyorsan elküldted a kért terméket: Tulipán Világom. Gyönyörűek a formák, híven őrzik a magyar virág-forma hagyományt. Alig várom, hogy óvodásaimnak megmutathassam januárban. Még fogok tőled vásárolni, hamarosan jelentkezem: Szabolcsi Hubertné,Luja óvónő Vecsésről.

Hozzászólás dátuma: 2010. december 29.

alkotni
bolt |

Kedves Kedó!
Lelkemhez szólók, szememnek tetszők a rajzaid. Ott vagyok valahol én is a lelkek kertje című képedben.
További jó "repülést"!
Marika

Hozzászólás dátuma: 2010. szeptember 02.

alkotni
bolt |

Kedves Kedó!
Lelkemhez szólók, szememnek tetszők a rajzaid. Ott vagyok valahol én is a lelkek kertje című képedben.
További jó "repülést"!
Marika

Hozzászólás dátuma: 2010. szeptember 02.

kedo
bolt |

Kedves Lányok....megint csak megköszönni tudom a kívánságaitokat, gratulációtokat stb stb. :))).

Márti: engem is elvarázsolnak a mandalák. Mostanában szinte csak mandalákat rajzolok, és szintén hiszem, sőt tudom :)), hogy ezek a "körök" képesek puszta nézegetésükkel is harmonizálni a bennünk létező káoszt. No és ha még rajzolom...sőőőt...színezem őket...teljesen beszippantanak.

Gránátalma: nem bánom...irígykedj csak :))) de ne sokáig!
Elvégre nincs ilyen meg olyan életfelfogás, pusztán csak felfogás van: felfogom,hogy élek :))). Fogd fel Te is :))! Azután örülj neki, és ebből lesz az életöröm.
Azért megsúgom: szoktam én is "elborulni"...de olyankor jönnek a színek, a formák és elvisznek magukkal. :)

Zsuzsi, HEra, Colette: dettó! :)

Jövök holnap is...:)))

Hozzászólás dátuma: 2010. szeptember 02.

shushanna1111
bolt |

Hú de nagyon bírom a buksidat! De ezt úgyis tudod! ;)

Hozzászólás dátuma: 2010. szeptember 02.

Kismanka
bolt |

Szia Kedo!

Gratulálok a munkáidhoz. Nagyon tetszenek nekem, csak így tovább.
Minden jót kívánok.
Kismanka

Hozzászólás dátuma: 2010. szeptember 01.

Derina
bolt |

Kedves Kedo!
Nagyon szeretem a mandaláidat. Lehet, hogy azért, mert mandalamániás vagyok? Hiszek ezeknek a"köröknek" a gyógyító erejében, és abban, hogy elkészítésük életvidámmá tesz. Ez sugárzik Belőled is és a műveidből is.
Gratulálok őszinte szeretettel: Márti

Hozzászólás dátuma: 2010. szeptember 01.

Tunder17
bolt |

Milyen jó hallani az életörömödet !:)Csodálatosak a munkáid , közvetítik ezt .Szívből gratulálok Neked !

Hozzászólás dátuma: 2010. szeptember 01.

granatalma
bolt |

Ha nem bánod :): kicsit irigyellek az életfelfogásodért, meg a sok szép rajzért... Gratulálok különben, és még sok sikert kívánok a munka és az élet más területein is. :)

Hozzászólás dátuma: 2010. szeptember 01.

colette
bolt |

És ez így jó: élj a mának!!!
Szeretettel ölel: Colette

Hozzászólás dátuma: 2010. szeptember 01.

Lditte
bolt |

Kedves Kedo!
Örülök, hogy bemutatkoztál itt! Nagyon szépek a munkáid. Csak gratulálni tudok.
További sikeres alkotást!
Üdv. Ditte

Hozzászólás dátuma: 2010. szeptember 01.

Hera
bolt |

Kedo!

Szeretem a rajzaidat! Szerintem varázsuk van...!!!
Puszi:
HEra

Hozzászólás dátuma: 2010. szeptember 01.

kedo
bolt |

Kedves Alkotótársaim!

Csak megköszönni tudom egyenlőre a hozzászólásokat...úgyhogy: KÖSZÖNÖM!

A "csak" után pedig idővel megszületnek azok a rajzok is, melyekre Ti inspiráltatok...:). Ez legyen még meglepi, de ígérem, idővel itt is megjelenik!

Hozzászólás dátuma: 2010. szeptember 01.

Daniel
bolt |

Kedves Kedo!
Gratulálok a munkáidhoz, mindig
megcsodálom őket. Látszik rajtuk,
hogy szereted csinálni, és milyen
szerencsés vagy, hogy ez megadatott
Neked. Az utóbbi években már én is
a kedvtelésemnek élhetek, és csak
most tudom igazán, hogy így igazán
csodálatos az élet. Kívánok nagyon
sok
örömteli alkotó évet, szeretettel
üdvözöllek: Rózsi

Hozzászólás dátuma: 2010. augusztus 31.

borbelya
bolt |

Nagyon örülök, hogy megismerhettem a képeidet, nagyon egyediek!
További sikeres alkotást! Anna

Hozzászólás dátuma: 2010. augusztus 31.

Csoki
bolt |

Kedves Kedo!

Mikor pár hete rád találtam a Meskán,csak ámultam-bámultam.Gyönyörűek a képeid,és a színvilágukat is imádom.Minden alkotásod maga a vidámság.Több ilyen vidám,életigenlő emberre lenne szükség manapság :)
Kívánom neked,hogy egész életedben azt csinálhasd amit szeretsz :)

Hozzászólás dátuma: 2010. augusztus 31.

csyllag
bolt |

Örömmel olvastam az interjúd:) Gratulálok. Csodaszépek a rajzaid.

Hozzászólás dátuma: 2010. augusztus 31.

tetenn
bolt |

egy vágy... egy hiányérzet...
Azt hiszem ez sokunkban megvan:)

Jó volt olvasni Téged/Rólad. Nagyszerű személyiség vagy. További boldog pillanatokat kívánok.

Hozzászólás dátuma: 2010. augusztus 31.

sesame
bolt |

Gyönyörűen rajzolsz, és most tényleg láttam az interjúból amit eddig is sejtettem: csupa-csupa szeretet, és életvidámság bújik meg benned és a rajzaidban is! :)

Hozzászólás dátuma: 2010. augusztus 31.

SzinesVilag
bolt |

Csodálatosak a műveid, nagyon szeretem nézegetni őket:) Nagyon elgondolkodtatott amit mondtál. Köszönöm:)))Andi

Hozzászólás dátuma: 2010. augusztus 31.

ibics
bolt |

Drága Kedo! Az elsők között jelöltük be egymást, annyira beleszerettem én is a képeidbe, s csodás színvilágodba, hogy nem tudtam elmenni szó nélkül a rajzaid mellett, mint ahogy most sem tudok.
Gratulálok a szabad, s erős lelkedhez, a játékos világodhoz, s kívánom, hogy 10 év múlva - vagy akár előbb is - valamelyik nagy kiállító teremben csodálhassuk majd a festményeidet, s hogy örökké őrizd meg ezt az üde, mindenre rácsodálkozó, életigenlő énedet!:) Ibolya

Hozzászólás dátuma: 2010. augusztus 31.

kedo
bolt |

Köszönöm az eddigi hozzászólásokat, és el kell mondjam: NAGYON ELÉGEDETT VAGYOK MAGAMMAL :))))).
Igazából rajzaimmal szeretném magam átadni...és SIKERÜLT!
Nagyszerű, hogy érzitek, látjátok mindazt, amit élve alkotok vagy alkotva élek (?)!!!!!
GloriArt, MonaCrafts: az irígységet felejtsétek el...Bennetek is megvan mindez...csak talán még nem hiszitek el :))).

Hozzászólás dátuma: 2010. augusztus 31.

floare
bolt |

Olyannak látlak a képeid és az interjú alapján, mint aki álmodozva sétál egy mesebeli kertben. Elmerül a színekben és illatokban. Fák, bokrok, virágok. Lepkék szárnya csapkod. Madarak énekelnek. Valahol ott van a kertből kivezető út, amit a végén el fog érni. Ezt tudja is, de nem érdekli.

Hozzászólás dátuma: 2010. augusztus 31.

Treboretta
bolt |

Nagyon szépek a munkáid,és az életröl alkotott képed a legszebb:))))
Minden jót kívánok neked!:)

Hozzászólás dátuma: 2010. augusztus 31.

Monaline
bolt |

Csatlakozom Druszámhoz!Jó érzés volt olvasni a veled készült interjút!:)

Hozzászólás dátuma: 2010. augusztus 31.

GloriArt
bolt |

Az alkotásaid gyönyörűek!-Az életfelfogásod miatt meg kicsit irigyellek:)))

Hozzászólás dátuma: 2010. augusztus 31.

MonaCrafts
bolt |

Valami elképesztő, ahogy az ÉLETről vélekedsz. Irigyellek érte, maradj mindig ilyen! :)

Hozzászólás dátuma: 2010. augusztus 31.

Korábbi interjúk


bkrisztina
2016. június 28.

SamySeven
2016. június 21.

cecameca
2016. június 07.

BabaBoca
2016. május 31.

annetextil
2016. április 26.

itsevas
2016. április 19.

serin
2016. április 12.

Ilkamuvek
2016. április 05.