Rendben A weboldalon sütiket (cookie) használunk a biztonságos böngészés és jobb felhasználói élmény biztosításához.
Az oldal használatával elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztató

Interjú vancsavarr iparművész alkotóval

Saját kézzel, szívvel-lélekkel

Bemutatkozik: vancsavarr


Meska: Kérjük mutatkozz be röviden azoknak, akik még nem ismernek!

Amrein Anikóként születtem, férjemtől kaptam ajándékba a Varga vezetéknevet.
Három lurkót nevelgetünk egy vidéki parasztházban, ami ugyan apró, de szerencsére az udvara tágas. Mivel mindhárman igazi örökmozgók, máshol nem is tudnánk elképzelni.
Nagylányom a könyvekkel, kisfiam autós tervrajzaival, a legkisebb, közös gyermekünk még a lábbal hajtós kismotorral van a legjobb barátságban.

Meska: Miért pont ezt a technikát választottad? Ki vagy mi indított el ezen az úton?

Óvodásként arra gondoltam, hogy ha megnövök, óvónéni leszek, és akkor nem kell majd dolgoznom, mindig tudok játszani.
Így az óvóképzőn kötöttem ki, ott meg kíváncsi lettem, hogy mi újság a nagyobb gyerekeknél? Tanítónak tanultam, majd rajztanárnak, és olyan szerencsém volt, hogy minden korosztállyal tudtam dolgozni (mert azért mégsem csupa játék ez a pedagóguslét), 2 évestől a 22-ig.
Minden helyen foglakoztatott, hogy a környezetemet (otthonomat, csoportszobát, osztálytermet) hogyan tudnám szebbé tenni.
Én a textilekbe szerettem bele, ebben az anyagban találtam meg erre a lehetőséget. Mikor otthon már nem tudtam felrakni több függönyt, falvédőt, faliképet, díszpárnát, varrott tárgyaim másokhoz is elkerültek.

Meska: Hol és hogyan szoktál alkotni, honnan merítesz ihletet?

Nekem mindig könnyebb volt úgy alkotni, ha volt egy konkrét feladat.
Oviban pl. egy évszakos falikép, vagy egy iskolai színpadkép, vagy adott lakáshoz lakástextilek tervezése és készítése.
Tehát megvannak a keretek, a fő irányvonalak, de azon belül élvezhetem a szabadság adta játékteret.
És amikor belevetem magam és jönnek a fejemben a képek, enyém lesz a feladat és én a feladaté; innentől ez már az én játékom, innentől már nehezen viselem, ha korlátokat szabnak.

Meska: Az alkotás mellett mivel töltöd szívesen a szabadidődet?

Szívesen sorolnám, hogy biciklizés, tollasozás, kötés, bulizás, koncertekre járás, zenélés, olvasás, túrázás-kirándulás, de az a helyzet hogy mostanság mindezekre csipetnyi idő marad (felsorolási sorrendben a legelsőknek írottakra semmi, a későbbiekre valamennyi).
A mostani életszakaszomban így tehát kedvenc időtöltéseim: a gyerekek, a férj, a főzőcske, varrás, tóásás.
A vasalás soha nem lesz az.

Meska: Mit tartasz fontosnak általában az életben és kézművesként milyen értékeket képviselsz?

A harmónia megtalálását - megteremtését - a leghétköznapibb történésekben és a magasztosabb életérzésekben egyaránt.
Nap mint nap jönnek a helyzetek, gondolatok, van amikor magától értetődően létrejön az egyensúly s így a békesség, öröm érzete, van amikor dolgozni kell érte keményen.
Ez is egyfajta egyensúly: a lazulás mellett az erőfeszítésekre is szükségünk van.
Az öröm mellett a bánatra, a szépen haladó varrás mellett a varrás visszabontására (na jó, ez csak vicc volt).

Meska: Hogyan látod magadat 10 év múlva?

Magam előtt látok három-négy nagyobbacska lurkót, talán kézműveskednek is, de mindenesetre remélem, szeretik amit csinálnak; férjemet, ahogy végre fazekaskodik, de lehet, hogy egyéb anyagokkal is kreál valamit, esetleg együtt vásározunk.
És kb. ugyanúgy élünk, mint mostanság, főbb vonalakban. Legalábbis én így szeretném :)


Szólj hozzá Te is!



Lépésről lépésre: Falikép


Falikép Ha van kedved kipróbálni, milyen jó érzés elkészíteni egy textil faliképet, tarts velem!
Először rajzold meg kicsiben, majd a végleges méretében. Nem baj, ha időközben kissé átalakul :) Legszebb, ha a saját terved veted papírra, de ha segítségre van szükséged, kész rajzokat is alapul vehetsz. Segít egy pohár forró csoki!



Falikép Kutasd fel a lakásban fellelhető összes textilmaradékot! A legapróbbakat is!
Sőt, jöhet csipke, szalag, gomb... Válogass a képhez illőeket.
Én nagyon szeretem az apró mintásakat, csíkosakat, kockásakat, és kerülöm a túl rikító színeket együtt. Nyugodtan variálj, rakosgass, akár több órán át.
A képedet a kiválasztott anyagok nagyban meghatározzák.



Falikép Ezután sokminden történik, és ez még mindig csak az előkészület.
A kiválasztott darabkákból ki kell nyírkálni a formákat a nagy rajznak megfelelően.
Tipp: ha előtte az anyagdarabkákra közbélést vasalsz (én a textilt jobban szeretem, mint a papírt), könnyebb a nyírás, a fércelés, és kimaradhat a részecskék beszegése, nem fog kifoszlani.
Tipptipp: ha kétoldalú ragasztóst vasalsz rá, fércelni sem kell! Csak rávasalás a textil hátoldalára, formák nyírása, hátsó papír le, és újra vasalni, immár a végleges helyére.



Falikép Eljutottál a varrásig!
Már két réteg textiled van: a kép alapja, rajta a formák. (Jó, nem mindenhol dupla, hiszen az alaplap egyben a kép alapszíne és az több helyen önmagában látszódik).
Most tehetsz alá egy következő réteget is (nem fontos, de megéri). Ez a flíz, ami tartást, egyben puhaságot ad a képnek. Steppelésénél habosságot ad neki. Kevés fércelés és mehet a varrógép alá!
Én sűrű cikkcakkal, a saját színével szoktam körbevarrogatni minden formát.
Majd átvarrom egy jó kontrasztos színnel valami más díszítőöltéssel.
Ha nagyon belejöttél, vonalak varrásával rajzolgathatsz még a képre!



Falikép Végül keret (egyszerű textilcsíkokból, lehet dupla csík is, sőt akár tripla), amit egyszerűen a kép elején a szélekre varrsz (segít a fércelés).
Majd jöhet a hátlap, rajta valami felfüggesztési megoldással: bújtatós csík, vagy fülek.
Óvatos vasalás és kész! Remélem, többen kedvet kaptatok és belevágtok :)




Hozzászólások:



NaturaMia
bolt |

Szia Ancsa,
én ma ismertem meg az alkotásaidat, konkrétan ma megláttam egy mesefalvédődet egy kedves anyuka-barátnőmnél, és annyira beleszerettem, hogy menthetetlenül rendelni fogok egyet a kislányomnak. :) Gyönyörűek a munkáid, tele vannak a szíved gyönyörűségeivel, annyira életteliek, hogy köszönöm! remélem nemsokára itt lüktet egy a mi hálószobánk falán is - mert, hogy együtt alszunk a kislányunkkal, így ezt is együtt fogjuk élvezni nagy örömmel! Minden szívbéli jókívánságod teljesüljön!
szép napot!
Kata

Hozzászólás dátuma: 2012. június 11.

TKri
bolt |

Csuda jó volt olvasni a soraidat, felpezsdültem.
Fülig-száj mosoly ül az arcomon ezért még a kislányom is csak vigyorog rám(pedig lázas beteg), ahányszor odanézek.
Köszönöm ezt a vidám reggelt.

Hozzászólás dátuma: 2010. október 05.

vancsavarr
bolt |

Köszönöm még egyszer a visszajelzéseket és további jó alkotást kívánok mindannyiótoknak!

Hozzászólás dátuma: 2010. október 05.

Bejja76
bolt |

Nagyon örülök hogy olvashattam rólad, és boldog egyszerű falusi életedről.Látszik hogy neked sikerült megtalálni a harmóniát, 3 lurkó mellett ilyen nyugodt és kiegyensúlyozottan élni és közben ennyire csodálatosakat alkotni. Sokszor bekukkantok hozzád, a boltodba nagyon látványosakat alkotsz.Gratulálok és minden jót kívánok a további varrogatáshoz!

Hozzászólás dátuma: 2010. október 04.

floare
bolt |

Tetszik, ahogy benne vagy Te magad a falvédőidben. A mesélő óvónéni ugyanúgy, mint a képszerkesztő és varrógéppel festő rajztanár. Jó csak úgy bámészkodni és elmerengeni a kastélyod, várad, tengered, virágos meződ előtt.

Hozzászólás dátuma: 2010. október 04.

Strugamano

Annyira bírlak! :)))

Hozzászólás dátuma: 2010. október 04.

zseni
bolt |

Kedves Ancsa!
Nagy örömmel olvastam rólad. Szeretem a munkáid, mindig megnézem, mi újat alkottál. Jó egészséget, boldogságot kívánok, és hogy elérd midazt, ami fontos neked.
Enikő

Hozzászólás dátuma: 2010. október 03.

vancsavarr
bolt |

Ja: A bizonyos továbblendítő erőknél ki nem hagyhatom a Körúti csavargást :P

Hozzászólás dátuma: 2010. október 03.

vancsavarr
bolt |

Igazán nagyszerű érzés, amikor fellibben a virtualitás fátyla, és kiderül - az ég is kiderül ettől - , hogy igazi hús-vér, JÓ emberekkel találkozom! Köszönöm :)

Hozzászólás dátuma: 2010. október 03.

colette
bolt |

Kedves Ancsa,
nekem az a kivételes helyzet jutott, hogy éppen tegnap megismerhettelek személyesen, és így a szavaid mélyebben érintenek.
Köszönöm az együtt eltöltött alkotóórákat és kívánom, hogy az életed olyan legyen amilyennek szeretnéd:-)
Barátsággal: Colette

Hozzászólás dátuma: 2010. október 03.

vancsavarr
bolt |

Sziasztok, hát tényleg nagyon-nagyon köszönöm a jókívánságokat! Jó érzés, hogy egyre ismerősebbek vagytok, egyre közelebbiek, tavasszal kellene csapnunk egy jó kis szalonnasütést :D

Hozzászólás dátuma: 2010. október 02.

kinema
bolt |

Drága Ancsa!!

Annyira örülök, hogy itt is olvashatok rólad!!!:-))))) Imádom a munkáidat, de ezt úgy is tudod...csak gondoltam megint kinyilvánítom.-)))
sok sok puszi, Marcsi

Hozzászólás dátuma: 2010. október 02.

szarvasmici
bolt |

Ancsa!
Úgy sajnálom, hogy mindezt nem sikerült megtudnom a repüléskor. Épp csak annyira volt időnk, hogy megállapítsam kedvellek, mert épp olyan vidám, és energikus vagy mint a munkáid. De nekem akkor az nagy élmény volt. Most pedig jó volt hozzáolvasni a tartalmat!
Irigyellek, hogy nem kell másra vágynod, mert minden jó úgy ahogy van. Vigyázz rá, és további sokszor tíz év boldogságos alkotást kívánok neked!
Puszi, Mici

Hozzászólás dátuma: 2010. október 02.

szklaris
bolt |

Kedves Anikó!
Már többször nézegettem a munkáidat, mert nagyon szépek, harmonikusak! Gratulálok, további sikereket, ötleteket és boldog családi életet! üdvözlettel: Klári

Hozzászólás dátuma: 2010. október 02.

andidea
bolt |

Kedves Anikó! Már mikor boltot nyitottál a meskán, felfigyeltem a munkáidra. Nagyon ötletesek, igényesen vannak elkészítve. Egyszerűen "MESÉSEK". Örülök hogy egy kicsit jobban megismertelek az interjúdon keresztül. További sok sikert kívánok (a családodhoz is)!

Hozzászólás dátuma: 2010. október 02.

Monaline
bolt |

Kedves,vidám interjút olvashattam veled.Köszönöm!:)

Hozzászólás dátuma: 2010. október 01.

PomPompier
bolt |

Kedves Anikó!
Én is örülök, hogy olvashattam Rólad! Szeretem a munkáid!
És a faliképed leírása is nagyon tetszett! Látszik, hogy tanítottál! Élvezetes, érthető, szerethető! További sok sikert!
Ildi

Hozzászólás dátuma: 2010. október 01.

Poncso
bolt |

Kedves Anikó! Nagyon hasonlóan gondolkodunk. Megmelengetted a szívem! További sok örömet családban, munkában, hobbiban! Kata

Hozzászólás dátuma: 2010. október 01.

juhaszeva
bolt |

Kedves Anikó!
Nagyon örülök, hogy megismerhettelek, gratulálok az alkotásaidhoz!
További sok sikert kívánok neked!

Hozzászólás dátuma: 2010. október 01.

vancsavarr
bolt |

Köszönöm kedves hozzászólásitokat :) Bennetek is van ám erő! Egy-egy gondolatotok továbblendíti az embert! Hogy a kávéscsészébe töltött kreativitásról, puszizkodó meskamadarakról, jó boszorkányokról, frissítő lemonade-ról, Tarkapannáról, Mancikáról, csudabögrékről ne is beszéljek :D

Hozzászólás dátuma: 2010. október 01.

mannka
bolt |

Kedves Anikó! Nagyon szellemes riportod olvasása alatt, végig mosolyogtam!
Igazán üdítő és kellemes jelenség vagy, igazából olyan, mint amiket készítesz. És örömmel konstatáltam, nem én vagyok az egyetlen vasalást gyűlölő háziasszony:)Na további sok sikert és álmaid megvalósulását kívánom: Anita

Hozzászólás dátuma: 2010. október 01.

Babuci
bolt |

Gratulálok az interjúhoz Anikó! Ez a falikép egyszerűen meseszép!!!! Számomra rejtély, hogy az aprónép mellett hogyan marad időd alkotni! ;) További sok sikert neked, sok boldogságot a családodnak!
Babu

Hozzászólás dátuma: 2010. október 01.

Agikotodeje
bolt |

Kedves Anikó!
Örömmel olvastam a soraidat mely egyszerű és nagyszerű!:)Mivel varrni nem tudok így inkább nézegetem továbbra is a boltod polcait.Sok-sok szép alkotást,boldog percet a továbbiakban is!:)

Hozzászólás dátuma: 2010. október 01.

nakri
bolt |

Pont arra gondoltam a minap, hogy veled hogyhogy még nem volt interjú??
Örülök, hogy olvashattam Rólad!:o))

Hozzászólás dátuma: 2010. október 01.

Strugamano

Hogy én mióta várom ezt az interjút! Szeretem a látás- és gondolkodásmódodat, a világhoz való hozzáállásodat. Kívánom, hogy a miénkhez hasonló örömöt okozzon mindig a kezed munkája! Örülök, hogy rád találtam! :)))

Hozzászólás dátuma: 2010. október 01.

vizhanyonekriszta
bolt |

Szia! Nagyon örülök, hogy veled is olvashattam interjút!
Gratulálok a munkáidhoz! Az "új" táskámnak azóta is sikere van :)!
További örömteli varrogatást kívánok, és bízok benne, hogy egyszer lesz időd biciklizni, tollasozni...!

Hozzászólás dátuma: 2010. október 01.

Blaur
bolt |

Örülök, hogy olvashattam Rólad:)))))))

Hozzászólás dátuma: 2010. október 01.

inecsg
bolt |

Nagyszerű élmény volt olvasni Téged!

Hozzászólás dátuma: 2010. október 01.

Korábbi interjúk


bkrisztina
2016. június 28.

SamySeven
2016. június 21.

cecameca
2016. június 07.

BabaBoca
2016. május 31.

HerbaSzappan
2016. május 03.

annetextil
2016. április 26.

itsevas
2016. április 19.

Ilkamuvek
2016. április 05.

Megtekintett termékek