Meska: Kérjük, mutatkozz be röviden azoknak, akik még nem ismernek!
Évának hívnak, illetve két keresztnevem is van: Éva Helén :)
Végzettségem szerint tanár vagyok, s nagyon szerettem azokat az időket, amit egy középiskolában töltöttem kis barátaim közt!
Az élet aztán úgy hozta, hogy most itthon dolgozhatok párommal (annak minden előnyével és hátrányával), főleg multimédiát rakunk össze, programozással és egyebekkel spékelve.
Férjemmel megosztottuk otthonunkat hű barátunkkal, Dönci kutyával, aki egy aranyos angyal-ördög foxterrier kispasi.
És mindemellett nagy álmokat álmodunk :) Reméljük, az idő beérleli őket!
Meska: Mióta foglalkozol ezzel a technikával és ki vagy mi indított el ezen az úton?
Sokféle kézimunkát művelek, ami nem az én dicsőségem, ez inkább anyukámat illeti meg.
Az első technika a horgolás volt, amit nagyon korán elkezdtem tanulgatni, három-négy éves lehettem. Anyukám már nagyon unta, hogy amint lerakta a kötését, és eltünt egy pillanatra, én azonnal kibányásztam a kosárból és átszedegettem a szemeket egyik tűről a másikra.
Mentőötletként kaptam egy gombolyag színes horgolócérnát és kis fodros-virágos terítőket horgoltam láncszemekből, anya vigyázó szemei mellett :)
A tűkkel azóta is jóban vagyok. Előkerült még a kötőtű, a nemezelőtű, a hímzőstű, a tompavégű hímzőtű keresztszemeshez, a varrógép tűje (ami volt, hogy ujjamba tört...), a gyöngyfűző tű... és mindenféle technika, ami ezekkel és ezek nélkül művelhető.
Meska: Hogyan szoktál alkotni, miből merítesz ihletet?
Sok minden meg tud ihletni. Egy zene, egy könyv, egy film... egy szép nő az utcán, egy hangulat... vagy épp valaminek a hiánya, amire ki kell találnom valami praktikus és szép megoldást :)
Meska: Az alkotáson kívül milyen kedves időtöltéseid vannak még?
Tulajdonképpen sajnálom az időt az alvástól... Ezen már hatévesen is morogtam... Ha netán szabadon dönthetek az időm eltöltéséről, és nem kézimunkázok, akkor általában filmet nézek, vagy olvasok, vagy zenét hallgatok (mint most is, Debussy Holdfényszonátáját :)), vagy csillagászkodok, vagy nézelődök barátaim blogján, vagy Dönci kutyával felfedezzük, hogy van-e még felfedeznivaló a vidéken.
Gyakran több mindent csinálok, egyszerre...
Mindeközben lelkesen próbálom elnyomni magamban a tényt, hogy mennem kellene mosogatni.
Meska: Mit tartasz fontosnak általában az életben és alkotóként milyen értékeket képviselsz?
Béke önmagammal, harmónia a természettel, mindezt párommal megosztva...
Alkotóként úgy gondolom, hogy az a darab, amit készítek: legyen szép, finom, nőies, hibátlan (már amennyire hibátlan maga az ember is...), nagyon jó (lehetőleg természetes) alapanyagokból, egyszerű, mégis részletgazdag, és hasznos...
Meska: Mit tanácsolsz azoknak az alkotóknak, akik nemrég kezdtek el árusítani a Meskán? Szerinted mi a siker titka?
Siker titkáról nem tudok beszélni :) Nem érzem magam "sikeresnek".
De pár dolgot elmondanék, hogy az elégedett vásárlókkal együtt örülhess!
Élvezd az alkotást!
Szeresd, amit csinálsz!
Próbálj meg minél magasabb szintet elérni, ismerj ki minden apró fortélyt!
Amit másoknak kínálsz, az munkád legjava legyen, büszkeségeid, amikről úgy gondolod, hogy tényleg olyanok lettek, mint tervezted.
Ha új technikával ismerkedsz, az első darabokat még ne add el, gyakorolj!
A fénykép fontosságára szeretném még felhívni a figyelmet.
Próbálj meg színhű, világos, éles képet készíteni. Egy olyan helyen, ahol látvány és leírás alapján vásárolnak tőled: tiszteld meg annyira látogatóidat, hogy a leírás is részletes legyen és a fotó is valósághű.