Rendben A weboldalon sütiket (cookie) használunk a biztonságos böngészés és jobb felhasználói élmény biztosításához.
Az oldal használatával elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztató

Jam81 kézműves boltja

Szín-tiszta kreativitás! ;)


Szeretettel üdvözöllek kedves Látogatóm! :)

Mariann vagyok egy tündéri kisfiú és egy cukorfalat kislány boldog anyukája.
Elsősorban filcből, pamutból és egyéb természetes anyagokból készült, színes, vidám, gondosan kidolgozott tárgyakat találsz a boltomban.Imádok alkotni, és alkotásaimmal másoknak örömet szerezni.
Boltomban saját, egyedi elképzelések, tervek alapján született termékeket kínálok.Szeretem, amikor napokig agyalok egy-egy új ötleten, terven, majd hirtelen kitalálom hogyan is alkossam meg és végül létrehozom a vágyott darabot.Teljesen ki tud kapcsolni, amit éppen csinálok, egy másik dimenzióba kerülök ilyenkor. Szeretek mindent aprólékosan kidolgozni, addig nem hagyom abba a munkát, amíg nem érzem azt, hogy kihoztam a lehető legtöbbet az adott alkotásból.
Ha megtetszik bármelyik eladott termékem, vagy egy kicsit más kivitelben szeretnél valamit, írj és elkészítem Neked!;)

A posta és csomagolási költséget a mindenkori postai díjszabásnak megfelelően, a súly és a termék jellege alapján számolom.A postadíj tartalmazza a csomagolási költséget is!
UTÁNVÉTTEL NEM POSTÁZOM!

Termékeim egészséges, füst- és kisállatmentes környezetben készülnek, sok-sok szeretettel!;)


Jam81 ajánlott termékei


LegújabbLegrégebbi Készleten lévő

Bibi- öltöztethető textilbaba kisnyuszival és kiegészítőkkel (Azonnal vihető!), Gyerek & játék, Játék, Baba, babaház, Kedves, mosolygós, copfos öltöztethető baba  aprócska nyuszival. Arca kézzel hímzett.

A baba mérete..., Meska
Bibi- öltöztethető textilbaba kisnyuszival és kiegészítőkkel (Azonnal vihető!)

Kedves, mosolygós, copfos öltöztethető baba aprócska nyuszival. Arca kézzel hímzett. A baba mérete...

Jam81
3 órája

7 500 Ft

Gesztenyegyerekek levehető sapikkal , Gyerek & játék, Játék, Baba, babaház, Plüssállat, rongyjáték, Edit kérése 5db gesztenyefigura levehető sapival.

Filcből, aprólékos kézi munkával készültek ezek a..., Meska
Gesztenyegyerekek levehető sapikkal

Edit kérése 5db gesztenyefigura levehető sapival. Filcből, aprólékos kézi munkával készültek ezek a...

Jam81
8 órája

16 550 Ft

Angelika és kis angyalkája, Gyerek & játék, Játék, Baba, babaház, Plüssállat, rongyjáték, 36 cm magas, egyedi tervezésű, kézzel varrt, kedves angyalka textilbaba.Kézzel készült szív alakú ta..., Meska
Angelika és kis angyalkája

36 cm magas, egyedi tervezésű, kézzel varrt, kedves angyalka textilbaba.Kézzel készült szív alakú ta...

Jam81
8 órája

7 950 Ft

Ovizsák és tornazsák szett-AZONNAL VIHETŐ!, Gyerek & játék, Táska, Divat & Szépség, Ruha, divat, Gyerekszoba, Kiváló minőségű, strapabíró anyagból készült óvodai zsák kisvonattal, kutyussal, napocskával, felhőv..., Meska
Ovizsák és tornazsák szett-AZONNAL VIHETŐ!

Kiváló minőségű, strapabíró anyagból készült óvodai zsák kisvonattal, kutyussal, napocskával, felhőv...

Jam81
2019
12.08

10 950 Ft

Óriás muffin játszókönyvecskeAZONNAL VIHETŐ!!!, Gyerek & játék, Játék, Baba, babaház, Készségfejlesztő játék, Részletgazdag óriás muffin házikó konyhával, nappalival, fürdőszobával és hálószobával.
 A muffin há..., Meska
Óriás muffin játszókönyvecskeAZONNAL VIHETŐ!!!

Részletgazdag óriás muffin házikó konyhával, nappalival, fürdőszobával és hálószobával. A muffin há...

Jam81
2019
12.07

23 500 Ft

Cuki baglyocska farönk házikóban- interaktív játszókönyv (Rendelhető!), Gyerek & játék, Játék, Készségfejlesztő játék, Baba, babaház, Ebben a  bájos farönk házikóban éldegél egy édes kis baglyocska, aki imádja a könyveket és a szundik..., Meska
Cuki baglyocska farönk házikóban- interaktív játszókönyv (Rendelhető!)

Ebben a bájos farönk házikóban éldegél egy édes kis baglyocska, aki imádja a könyveket és a szundik...

Jam81
2019
12.07

9 100 Ft

Bájos nyuszi család farönk házikóban- interaktív játszókönyv (Rendelhető!), Gyerek & játék, Játék, Készségfejlesztő játék, Baba, babaház, Ebben a kedves farönk házikóban éldegél egy bájos nyuszi család. Nyuszi Nati- mint minden rendes nyú..., Meska
Bájos nyuszi család farönk házikóban- interaktív játszókönyv (Rendelhető!)

Ebben a kedves farönk házikóban éldegél egy bájos nyuszi család. Nyuszi Nati- mint minden rendes nyú...

Jam81
2019
12.07

21 650 Ft

Óvodai ruhazsák zsiráffal, kiselefánttal, tukánnalal, napocskával (Azonnal vihető!), Gyerek & játék, Táska, Divat & Szépség, Gyerekszoba, Kiváló minőségű, strapabíró anyagból készült óvodai zsák zsiráffal,elefánttal,színes pillangókkal, t..., Meska
Óvodai ruhazsák zsiráffal, kiselefánttal, tukánnalal, napocskával (Azonnal vihető!)

Kiváló minőségű, strapabíró anyagból készült óvodai zsák zsiráffal,elefánttal,színes pillangókkal, t...

Jam81
2019
12.07

7 150 Ft

Manócska- meggymag párna (kék-zöld kockás), Gyerek & játék, Játék, Plüssállat, rongyjáték, Pamut anyagból készült, meggymaggal töltött, manócska alakú gyógypárnácska. A meggymag párna nagy el..., Meska
Manócska- meggymag párna (kék-zöld kockás)

Pamut anyagból készült, meggymaggal töltött, manócska alakú gyógypárnácska. A meggymag párna nagy el...

Jam81
2019
12.06

3 990 Ft

Milli- öltöztethető textilbaba kiselefánttal és kiegészítőkkel (Azonnal vihető!), Gyerek & játék, Játék, Baba, babaház, Kedves, mosolygós, copfos öltöztethető baba  aprócska elefánival. Arca kézzel hímzett.

A baba méret..., Meska
Milli- öltöztethető textilbaba kiselefánttal és kiegészítőkkel (Azonnal vihető!)

Kedves, mosolygós, copfos öltöztethető baba aprócska elefánival. Arca kézzel hímzett. A baba méret...

Jam81
2019
12.06

7 500 Ft

Erdei tündérlak- Játszókönyvecske AZONNAL VIHETŐ!, Gyerek & játék, Játék, Készségfejlesztő játék, Baba, babaház,  Ebben a bájos kis tündér házikóban éldegél az erdő közepén egy mosolygós kis tündérlány és aprócska..., Meska
Erdei tündérlak- Játszókönyvecske AZONNAL VIHETŐ!

Ebben a bájos kis tündér házikóban éldegél az erdő közepén egy mosolygós kis tündérlány és aprócska...

Jam81
2019
12.06

10 850 Ft

Tanya-erdő imteraktív falvédő 20db álllatkával- hasonló rendelhető!, Gyerek & játék, Otthon & lakás, Gyerekszoba, Falvédő, takaró, Dekoráció, Színes, vidám interaktív falvédő  házikóval, veteményes kerttel, virágágyással, felhőkkel, traktorra..., Meska
Tanya-erdő imteraktív falvédő 20db álllatkával- hasonló rendelhető!

Színes, vidám interaktív falvédő házikóval, veteményes kerttel, virágágyással, felhőkkel, traktorra...

Jam81
2019
12.05

35 800 Ft

Cuki foltos cicák- cica mama és pici cica, Gyerek & játék, Játék, Játékfigura, Plüssállat, rongyjáték, Két bájos , szeretgetni való tarka kiscica várja gondos gazdiját! :) 


A cicák mérete: 
nagy- kb. 8..., Meska
Cuki foltos cicák- cica mama és pici cica

Két bájos , szeretgetni való tarka kiscica várja gondos gazdiját! :) A cicák mérete: nagy- kb. 8...

Jam81
2019
12.04

4 500 Ft

Nati- öltöztethető textilbaba kiscicával és kiegészítőkkel , Gyerek & játék, Játék, Baba, babaház, Kedves, mosolygós,fonott copfos baba, mindenféle ruha darabbal és egy aprócska tarka cicával. Arca k..., Meska
Nati- öltöztethető textilbaba kiscicával és kiegészítőkkel

Kedves, mosolygós,fonott copfos baba, mindenféle ruha darabbal és egy aprócska tarka cicával. Arca k...

Jam81
2019
12.04

16 850 Ft

Űrhajós játszókönyv - AZONNAL VIHETŐ!!!!, Gyerek & játék, Játék, Készségfejlesztő játék, Mert a fiúk is szeretik ám a játszókönyveket!;)

A hős asztronauta, kutyájával Lajkával és kis zöld ..., Meska
Űrhajós játszókönyv - AZONNAL VIHETŐ!!!!

Mert a fiúk is szeretik ám a játszókönyveket!;) A hős asztronauta, kutyájával Lajkával és kis zöld ...

Jam81
2019
12.03

10 600 Ft

Manócska- meggymag párna (barack rózsaszín- virágos), Gyerek & játék, Játék, Plüssállat, rongyjáték, Pamut anyagból készült, meggymaggal töltött, manócska alakú gyógypárnácska. A meggymag párna nagy el..., Meska
Manócska- meggymag párna (barack rózsaszín- virágos)

Pamut anyagból készült, meggymaggal töltött, manócska alakú gyógypárnácska. A meggymag párna nagy el...

Jam81
2019
12.03

3 990 Ft

Heléna hercegkisasszony és békája- öltöztethető textilbaba, Gyerek & játék, Játék, Baba, babaház, Plüssállat, rongyjáték, Kb. 37 cm magas, egyedi tervezésű, kézzel varrt, kedves textilbaba királylány ruhában, aprócska kisb..., Meska
Heléna hercegkisasszony és békája- öltöztethető textilbaba

Kb. 37 cm magas, egyedi tervezésű, kézzel varrt, kedves textilbaba királylány ruhában, aprócska kisb...

Jam81
2019
12.03

7 850 Ft

Cirkusz-interaktív játszókönyv 20db kiegészítővel (Azonnal vihető!), Gyerek & játék, Játék, Készségfejlesztő játék, Saját, egyedi tervezésű minta alapján készült vidám, színes textilkönyv, melynek témája a cirkusz és..., Meska
Cirkusz-interaktív játszókönyv 20db kiegészítővel (Azonnal vihető!)

Saját, egyedi tervezésű minta alapján készült vidám, színes textilkönyv, melynek témája a cirkusz és...

Jam81
2019
12.02

29 990 Ft

Iglu házikó eszkimó kislánnyal és kis pingvinnel- játszókönyvecske horgász játékkal!, Gyerek & játék, Karácsony, Játék, Baba, babaház, Készségfejlesztő játék, Ebben  a mesés jégkunyhóban lakik egy vidám eszkimó kislány és  barátja, egy aprócska pingvin.
A két..., Meska
Iglu házikó eszkimó kislánnyal és kis pingvinnel- játszókönyvecske horgász játékkal!

Ebben a mesés jégkunyhóban lakik egy vidám eszkimó kislány és barátja, egy aprócska pingvin. A két...

Jam81
2019
12.02

11 650 Ft

Kesztyűmese interaktív ujjbábkészlet-RENDELHETŐ!!!, Gyerek & játék, Játék, Társasjáték, Készségfejlesztő játék, A kesztyű c. mese alapján készült interaktív ujjbáb készlet 5db ujjbábbal és 9db tépőzáras elemmel.
..., Meska
Kesztyűmese interaktív ujjbábkészlet-RENDELHETŐ!!!

A kesztyű c. mese alapján készült interaktív ujjbáb készlet 5db ujjbábbal és 9db tépőzáras elemmel. ...

Jam81
2019
12.01

16 500 Ft

Öltöztetős kisfiú baba cicával és 16ruha darabbal, Gyerek & játék, Játék, Baba, babaház, Készségfejlesztő játék, Divatos, kockás szövet anyagból készült a könyvecske borítója, melynek belsejében  egy ágyikó találh..., Meska
Öltöztetős kisfiú baba cicával és 16ruha darabbal

Divatos, kockás szövet anyagból készült a könyvecske borítója, melynek belsejében egy ágyikó találh...

Jam81
2019
12.01

6 980 Ft

Okoskönyv babáknak- kreatív babakönyv (azonnal vihető!), Gyerek & játék, Játék, Logikai játék, Készségfejlesztő játék, Saját, egyedi tervezésű minta alapján, különös odafigyeléssel és gonddal készült textil könyvecske a..., Meska
Okoskönyv babáknak- kreatív babakönyv (azonnal vihető!)

Saját, egyedi tervezésű minta alapján, különös odafigyeléssel és gonddal készült textil könyvecske a...

Jam81
2019
12.01

9 550 Ft

Manócska- meggymag párna (rózsaszín szívecskés), Gyerek & játék, Játék, Plüssállat, rongyjáték, Pamut anyagból készült, meggymaggal töltött, manócska alakú gyógypárnácska. A meggymag párna nagy el..., Meska
Manócska- meggymag párna (rózsaszín szívecskés)

Pamut anyagból készült, meggymaggal töltött, manócska alakú gyógypárnácska. A meggymag párna nagy el...

Jam81
2019
11.30

3 990 Ft

Mia- öltöztethető  textilbaba kiskacsával és kiegészítőkkel (azonnal vihető!), Gyerek & játék, Játék, Baba, babaház, Kedves, mosolygós textilbaba,  gumis derekú szoknyával, horgolt sapival és tarisznyával valamint egy..., Meska
Mia- öltöztethető textilbaba kiskacsával és kiegészítőkkel (azonnal vihető!)

Kedves, mosolygós textilbaba, gumis derekú szoknyával, horgolt sapival és tarisznyával valamint egy...

Jam81
2019
11.30

10 850 Ft

Bagoly doktor- meggymag párna kék kockás-virágos), Gyerek & játék, Játék, Plüssállat, rongyjáték, Pamut anyagból készült, meggymaggal töltött, bagoly alakú gyógypárnácska. A meggymag párna nagy előn..., Meska
Bagoly doktor- meggymag párna kék kockás-virágos)

Pamut anyagból készült, meggymaggal töltött, bagoly alakú gyógypárnácska. A meggymag párna nagy előn...

Jam81
2019
11.30

3 590 Ft

Bagoly doktor- meggymag párna (színes csíkos-rózsaszín pöttyös), Gyerek & játék, Játék, Plüssállat, rongyjáték, Pamut anyagból készült, meggymaggal töltött, bagoly alakú gyógypárnácska. A meggymag párna nagy előn..., Meska
Bagoly doktor- meggymag párna (színes csíkos-rózsaszín pöttyös)

Pamut anyagból készült, meggymaggal töltött, bagoly alakú gyógypárnácska. A meggymag párna nagy előn...

Jam81
2019
11.30

3 590 Ft

Bagoly doktor- meggymag párna (narancs-pöttyös), Gyerek & játék, Játék, Plüssállat, rongyjáték, Pamut anyagból készült, meggymaggal töltött, bagoly alakú gyógypárnácska. A meggymag párna nagy előn..., Meska
Bagoly doktor- meggymag párna (narancs-pöttyös)

Pamut anyagból készült, meggymaggal töltött, bagoly alakú gyógypárnácska. A meggymag párna nagy előn...

Jam81
2019
11.30

3 590 Ft

Vivi csodás veteményeskertje-Interaktív játszókönyv sok-sok pakolászható gyümölccsel és zöldséggel (Azonnal vihető!), Gyerek & játék, Játék, Baba, babaház, Készségfejlesztő játék, Vivi  mesés kertjében termeszti friss és ropogós zöldségeit ill. gyümölcseit.
Attól olyan egészséges..., Meska
Vivi csodás veteményeskertje-Interaktív játszókönyv sok-sok pakolászható gyümölccsel és zöldséggel (Azonnal vihető!)

Vivi mesés kertjében termeszti friss és ropogós zöldségeit ill. gyümölcseit. Attól olyan egészséges...

Jam81
2019
11.29

15 850 Ft

Bori - öltöztethető textilbaba kiscicával és kiegészítőkkel - Azonnal vihető!, Gyerek & játék, Játék, Baba, babaház, Kedves, mosolygós, fonott copfos öltöztethető baba  aprócska cicával. Arca kézzel hímzett.

A baba m..., Meska
Bori - öltöztethető textilbaba kiscicával és kiegészítőkkel - Azonnal vihető!

Kedves, mosolygós, fonott copfos öltöztethető baba aprócska cicával. Arca kézzel hímzett. A baba m...

Jam81
2019
11.29

8 150 Ft

Cuki unikornis jelmez szett (Azonnal vihető!), Otthon & lakás, Gyerek & játék, Dekoráció, Ünnepi dekoráció, Farsangi jelmez, Játék, Egyedi tervezésű, filc anyagból készült, aprólékos és gondos munkával ez az unikornis álarc és a hoz..., Meska
Cuki unikornis jelmez szett (Azonnal vihető!)

Egyedi tervezésű, filc anyagból készült, aprólékos és gondos munkával ez az unikornis álarc és a hoz...

Jam81
2019
11.28

6 990 Ft

A három kismalac és a farkas ujjbábkészlet mini bábszínházzal- AZONNAL VIHETŐ!!! , Gyerek & játék, Játék, Báb, Saját tervezésű ujjbábkészlet A három kismalac és a farkas c. meséhez. A bábok (első kismalac, másod..., Meska
A három kismalac és a farkas ujjbábkészlet mini bábszínházzal- AZONNAL VIHETŐ!!!

Saját tervezésű ujjbábkészlet A három kismalac és a farkas c. meséhez. A bábok (első kismalac, másod...

Jam81
2019
11.28

15 500 Ft

Szelíd őzike farsangi jelmez szett –AZONNAL VIHETŐ!!!, Otthon & lakás, Gyerek & játék, Dekoráció, Ünnepi dekoráció, Farsangi jelmez, Játék, Egyedi tervezésű, filc anyagból készült, aprólékos és gondos munkával ez az őzike álarc és a hozzá i..., Meska
Szelíd őzike farsangi jelmez szett –AZONNAL VIHETŐ!!!

Egyedi tervezésű, filc anyagból készült, aprólékos és gondos munkával ez az őzike álarc és a hozzá i...

Jam81
2019
11.28

5 530 Ft

Tarka kutya farsangi jelmez szett-AZONNAL VIHETŐ!!, Otthon & lakás, Gyerek & játék, Dekoráció, Ünnepi dekoráció, Farsangi jelmez, Játék, Egyedi tervezésű, filc anyagból készült, aprólékos és gondos munkával ez a tarka kutya álarc és a ho..., Meska
Tarka kutya farsangi jelmez szett-AZONNAL VIHETŐ!!

Egyedi tervezésű, filc anyagból készült, aprólékos és gondos munkával ez a tarka kutya álarc és a ho...

Jam81
2019
11.28

5 530 Ft

Fekete macska farsangi jelmez szett-AZONNAL VIHETŐ!, Otthon & lakás, Gyerek & játék, Dekoráció, Ünnepi dekoráció, Farsangi jelmez, Játék, Egyedi tervezésű, filc anyagból készült, aprólékos és gondos munkával ez a fekete cica álarc és a ho..., Meska
Fekete macska farsangi jelmez szett-AZONNAL VIHETŐ!

Egyedi tervezésű, filc anyagból készült, aprólékos és gondos munkával ez a fekete cica álarc és a ho...

Jam81
2019
11.28

5 530 Ft

Hóbagoly jelmez szett kisegérrel (AZONNAL VIHETŐ!), Otthon & lakás, Dekoráció, Ünnepi dekoráció, Farsangi jelmez, Egyedi tervezésű, filc anyagból készült, aprólékos és gondos munkával ez a hóbagoly álarc és a hozzá..., Meska
Hóbagoly jelmez szett kisegérrel (AZONNAL VIHETŐ!)

Egyedi tervezésű, filc anyagból készült, aprólékos és gondos munkával ez a hóbagoly álarc és a hozzá...

Jam81
2019
11.28

5 530 Ft

Farkas farsangi jelmez szett - AZONNAL VIHETŐ!!!, Otthon & lakás, Gyerek & játék, Dekoráció, Ünnepi dekoráció, Farsangi jelmez, Játék, Egyedi tervezésű, filc anyagból készült, aprólékos és gondos munkával ez a farkas álarc és a hozzá i..., Meska
Farkas farsangi jelmez szett - AZONNAL VIHETŐ!!!

Egyedi tervezésű, filc anyagból készült, aprólékos és gondos munkával ez a farkas álarc és a hozzá i...

Jam81
2019
11.28

5 530 Ft

A didergő király- ujjbáb készlet és mini bábszínház, Gyerek & játék, Játék, Báb, Készségfejlesztő játék, Saját tervezésű ujjbábkészlet A didergő király c. meséhez.

A bábok (király, kislány, udvari fűtő, u..., Meska
A didergő király- ujjbáb készlet és mini bábszínház

Saját tervezésű ujjbábkészlet A didergő király c. meséhez. A bábok (király, kislány, udvari fűtő, u...

Jam81
2019
11.28

11 900 Ft

Cuki erdei állatos ovizsák és tornazsák szett -Azonnal vihető!, Gyerek & játék, Gyerekszoba, Kiváló minőségű, strapabíró anyagból készült óvodai zsák sünivel, őzikével, felhővel és napocskával...., Meska
Cuki erdei állatos ovizsák és tornazsák szett -Azonnal vihető!

Kiváló minőségű, strapabíró anyagból készült óvodai zsák sünivel, őzikével, felhővel és napocskával....

Jam81
2019
11.27

10 950 Ft

Az én okoskönyvem 3.- készségfejlesztő, kreatív gyakorlókönyv (hasonló rendelhető), Gyerek & játék, Játék, Logikai játék, Készségfejlesztő játék, Saját, egyedi tervezésű minta alapján készült textilkönyvecske, mely fejleszti a gyerekek kézügyessé..., Meska
Az én okoskönyvem 3.- készségfejlesztő, kreatív gyakorlókönyv (hasonló rendelhető)

Saját, egyedi tervezésű minta alapján készült textilkönyvecske, mely fejleszti a gyerekek kézügyessé...

Jam81
2019
11.27

26 500 Ft

Elválaszthatatlan kisbarátok- macska-egér páros, Gyerek & játék, Otthon & lakás, Dekoráció, Játék, Lakberendezés, Ki mondta, hogy nem lehet jó barát egy cica és egy kisegér?! Íme a bizonyíték! ;)

Filc anyagból kés..., Meska
Elválaszthatatlan kisbarátok- macska-egér páros

Ki mondta, hogy nem lehet jó barát egy cica és egy kisegér?! Íme a bizonyíték! ;) Filc anyagból kés...

Jam81
2019
11.27

4 590 Ft

1 / 7 oldal

Ugrás erre az oldalra: ok
tovább ›