Készleten - azonnal szállítható
Már hosszabb ideje dolgozom a Heti haikuk 52 lapos "forgartóimon" és nagyon örülök, hogy végre bemutathatom nektek őket! Mind egyedi, hiszen az akvarell képecskéket mind külön festem rá kézzel és képzeljétek, mind az 52 haikut én írtam! :)
A haiku ősi japán költészeti forma, melyben a rímeknek nincs szerepük, azonban szigorú formai és tartalmi követelmények kötik.
Három soros: az első 5, a második 7, a harmadik újra 5 mórából áll (magyar nyelvben a szótagot vesszük alapul).
Témája mindig a természethez kötődik, továbbá szerepelnie kell benne valamilyen évszakra utaló kifejezésnek.
Az utolsó sora rendszerint csattanót rejteget.
A kis festményeket a sétáim során ért benyomásaim alapján írtam.
Rendhagyó heti kalendáriumnak képzelem el őket (52 hét - 52 oldal), ahol az adott évszak adott hetéhez kapcsolódik a haiku és a kis akvarell hangulata is. Kerülhet íróasztalra, éjjeli szekrényre, nappaliban a polcra - egy kis mosolyt csalhat a mindennapokba (vagyis "mindenhetekbe" :) ).
Nem "kötelező" az 1. héten kezdeni, ezért az év bármelyik szakában ajándéknak is szuper lehet.
Minden terméken ugyanaz az 52 haiku szerepel, az akvarell hangulatfestmények azonban - mivel mindet külön festem - minden terméken egyediek.
Egy haikus termék ára 4.000 Ft.
Ha érdekel, de még kérdésetek lenne vagy küldjek több fotót vagy videót, írjatok nyugodtan!
Személyesen Győrben tudom átadni.
Személyesen Győrben és környékén tudom átadni a terméket, egyébként postai úton küldöm, minden esetben ajánlva. Egy borítékba az ésszerűség határain belül teszek bele több terméket :).
Lehetséges szállítási módok és díjai (Magyarországra)
|
Egy termék |
Több termék |
Személyes átvétel
|
0 Ft |
0 Ft |
Postai küldemény (ajánlott) előre fizetéssel
|
945 Ft |
945 Ft |
Postai küldemény (elsőbbségi, ajánlott) előre fizetéssel
|
1 500 Ft |
1 500 Ft |