A Kárpát-medence egy igen ősi sajátosságokat őrző népi fúvóshangszere a tilinkó; a magyar nyelvterületen a bukovinai székelyeknél, valamint a moldvai csángóknál maradt fenn legtovább. Itt a legutóbbi időkig a "havajgatás"-nak nevezett hangszeres tavaszköszöntő-téltemető alapkelléke volt. Azon kevés fúvóshangszer közé tartozott, melyeket hagyományosan nők is használhattak. Több formája is ismert. Jelen példánya a végdugóval szerelt típusba tartozik. A végdugós tilinkó népzenénkben viszonylag modern fejlemény, a táncház-mozgalom terjesztette el ezt a könnyen megszólaltatható formát. Bodzafából készült; hossza mintegy 49,5 cm. A fa természetes görbületét meghagytam a hangszertesten; innét ered természetes, rusztikus külleme. A tilinkó két végét Csík környéki geometrikus motívumokkal díszítettem . Végül a hangszer olíva-olajas átitatást kapott. Ez jót tesz nem csupán a hangjának, hanem az élettartamának is. Az eredmény egy közepesen kemény síppal megszólaló, ugyanakkor lágy hangú, magasabb hangfekvésű tilinkó lett. Alaphangja "f4" körül van, de a használt skála igazából "f6"környékéről, két oktávval magasabbról indul. Erre épül rá egy bő kvartos mixolíd hangsor a tilinkó természetes és módosított felhangjaiból. A hasznos hangterjedelme valamivel több, mint egy oktáv; a hangmagasság változtatását a fúváserősség variálásával, illetve az alsó lyuk nyitásával-zárásával érhetjük el. Igazán hálás zeneszerszám; némi gyakorlással tulajdonképpen bárki tud belőle dallamot előcsalogatni. A nehézség - és az igazi szépség - a konkrét dallamjátéknál kezdődik, de a tilinkó már az odáig vezető úton is sok örömet tud okozni a gyakorlójának.