Zsinkó István vagyok, az abai kovács. Alkotói nevem: ZSEMI. A kovácsolás családi hagyomány: a nagypapám dolgozott kovácsként Abán, s az Ő régi műhelyét, szerszámait örökölve kezdtem el alkotni az 1990-es évek vége felé.
Még most is látom magam előtt, ahogy nagypapám kitartóan ütötte a műhely félhomályában derengő, fényt adó tüzes vasat.
Bár iskolás éveim alatt kissé eltávolodtam a műhely nyújtotta élményektől, felnőtté válásom küszöbén kaptam egy sugallatot: kovácsolni, kovácsolni...
Nagyapámtól sajnos semmit sem tanulhattam, mert csak halála után éreztem az indíttatást? Így hát e lassan kihalófélben levő szakmát magam kezdtem el próbálgatni, gyakorolni. Miután láttam, akad hozzá némi kézügyességem és szépérzékem, a megfelelő irodalmakat gyorsan felkutattam. Ezután kopogtattam be néhány kovácsmesterhez, kik készségesen álltak rendelkezésemre.
Többnyire kisebb tárgyakat készítek, ékszereket /réz, rozsdamentes/, késeket, stb., s egyéb használati eszközöket. A természet, a régmúlt nagyon közel állnak hozzám, s talán ezért is régies stílusúak az általam készített karkötők, gyűrűk, medálok, fülbevalók. Az ékszereim attól is teljesen egyediek, hogy az általam készített poncolókkal díszítem őket. A kések pengéi egytől egyig kovácsoltak, és szintén a régi időket idézik.
Tagja vagyok a Fejér Megyei Kézműves Egyesületnek, a Fehérvári Kézművesek Egyesületének, s 2017 óta a Magyar Kovácsmíves Céhnek is.
Szívesen mutatom be mesterségemet vásárokban, táborokban is, ahol igyekszem hagyományőrző módon kovácsolni. Az 1905 körül készült bőrfújtató, a szintén több mint száz éves üllő önmagáért beszél.
Remélem, még sokáig tudom méltón képviselni e szakmát és sok embernek nyújtok felejthetetlen élményt e csodás szakma bemutatásával! A műhely ajtaját pedig szélesre tárom azon családok, fiatalok, és gyermekek előtt, akik szeretnének részt venni egy kis ?időutazásban?, s megismerni, hogyan tudta régen, s tudja ma is, az ember kézi erővel megmunkálni a vasat.






Zsinkó István