Meska: Kérjük mutatkozz be röviden azoknak, akik még nem ismernek!
Bilau Dea vagyok, és ipari termék- és formatervezőnek tanulok. Amióta aktív tagja a Meskának, azóta próbálom minél több helyre eljuttatni az ékszereimet, remélem ezzel az interjúval is sikerül elősegítenem ezt!
Meska: Miért pont ezt a technikát választottad? Ki vagy mi indított el ezen az úton?
Teljesen véletlenül történt, ki szerettem volna próbálni, milyen a fára festeni. Ezután eldöntöttem, hogy fekete alapra szeretnék festeni, illetve hogy mindenképpen népies mintákat. A színek, a formák és a stílus idővel magától kialakult, és egyre több ötletem lett. Így kezdtem el az első karkötők után gyöngyös fülbevalókat, majd gyűrűket készíteni, később pedig kifúrni az ékszereket, szaténszalagot fűzni beléjük, vagy éppen masnikat ragasztani rájuk.
Az utóbbi időben készítettem kisebb-nagyobb dobozkákat, illetve kitűzőket, medálokat és nyakláncokat is.
Meska: Az alkotás mellett mivel töltöd szívesen a szabadidődet?
Szabadidőmben nagyon szeretek mászkálni, sétálni és biciklizni. Sokat olvasok, illetve nyelvet tanulok, ezeket sajnos mostanában leginkább a vonaton. Állandóan gondolkozok, hogy miket tudnék még készíteni, és eközben tervezgetem a következő heteket.
Meska: Mit gondolsz, miért jó az, ha az emberek kézműves tárgyakat vásárolnak?
Talán mert sokkal több ötlet jut el hozzájuk. A tömegesen megvásárolható tárgyaknál van egy-két alapötlet, ami éppen valamiért divatos, de azon kívül semmi.
Ezenkívül nem robotok vagyunk, szerintem nagyon ritka, hogy több, de akár már két embernek is pont ugyanaz a dolog tetszik nagyon. Van rá példa, de úgy gondolom, hogy nem gyakori.
Olyan is sokszor előfordul, hogy egy nagyon pici dolog hiányzik ahhoz egy tárgyból, hogy azt mondjuk, pont ezt keresem. A kézműves termékek ezeket a kis űröket töltik ki :)
Meska: Mit tanácsolnál az új boltosoknak?
Ha valamit nagyon szeretünk csinálni, akkor azzal már eleve nyertünk.
Van aki egész életében nem találja meg azt a tevékenységet, amihez neki kedve, tehetsége van, pedig mindenkinek van ilyen.
Ha bárki elbizonytalanodik, hogy kell-e neki ezt csinálnia, gondoljon erre, illetve arra a rengeteg kedves, pozitív visszajelzésre, dicséretre, de akár kritikára is, amit akár itt, akár máshol kapott!