Meska: Kérjük, mutatkozz be röviden azoknak, akik még nem ismernek!
Bozóki Rita vagyok, 25 éves, Budapesten élek a párommal és a kutyánkkal.
Munka mellett, szabadidőmben hódolok a hobbimnak.
Nagyon szeretem és becsülöm a kézzel készített, egyedi dolgokat, magam is szívesen és büszkén hordom őket.
Állandó látogatója vagyok a különböző kézműves vásároknak is, télen- nyáron, Budapesten, vidéken :)
Meska: Mióta foglalkozol ezzel a technikával és ki vagy mi indított el ezen az úton?
Mindig is csináltam valamit, ami kikapcsol, megnyugtat, és mint sokan mások, én is többféle technikát kipróbáltam már az évek során. Végül kb. 4 éve szegődtek állandó, mindennapi társammá a gyöngyök.
Az üvegékszerekkel most már több mint 2 éve ismerkedtem meg és azóta is tart a szerelem, sőt, csak egyre erősebb lesz :) Mindig találok bennük újabb lehetőséget, kipróbálnivalót.
Belekósoltam ezek mellett a drótozásba, nemezelésbe is, időről- időre felbukkannak nálam ezek a technikák is; és most már próbálkozom a több időt igénylő, bonyolultabb gyöngyékszerek elkészítésével is.
Ezekre különösen büszke szoktam lenni, mivel régebben nem gondoltam volna, hogy képes vagyok valami felett hosszú órákat eltölteni :)
Meska: Hogyan szoktál alkotni, miből merítesz ihletet?
Sokszor tényleg csak rendezgetem a gyöngyeimet és akaratlanul is jönnek az ötletek, mit mivel lehet párosítani. Van, hogy vásárlás közben látok meg egy éppen otthagyhatatlan darabot.
Tagadhatatlan, hogy mások is inspirálnak, hatással vannak rám, sok alkotó munkásságát figyelem érdeklődve, számos kedvencem van, mindenféle technikában.
Meska: Az alkotáson kívül milyen kedves időtöltéseid vannak még?
Nagyon szeretek olvasni, szinte minden témában.
Az utazás is fontos szerepet játszik az életemben, viszonylag sokat járjuk az országot, akár pár napra is elutazunk, természetesen kutyástul!
Szeretek kertészkedni a 3 négyzetméteres erkélyemen, ha szép az idő akkor gyakran ott szoktam gyöngyözni is.
És nem utolsó sorban a családdal és barátokkal eltöltött idő mindig bele kell, hogy férjen. Nagyon szeretek egy finom kávé mellett órákat beszélgetni.
Meska: Mit tartasz fontosnak általában az életben és alkotóként milyen értékeket képviselsz?
A hagyományos emberi értékeket tartom fontosnak.
Az őszinteséget és, hogy vállaljuk önmagunkat.
A humort nagyon sokra értékelem és, hogy önmagunkon is tudjunk nevetni.
Én is vallom, hogy "a mosoly az a görbe, amely sok mindent egyenesbe hoz".
Meska: Mit tanácsolsz azoknak az alkotóknak, akik nemrég kezdtek el árusítani a Meskán? Szerinted mi a siker titka?
Azt nem tudom, hogy mi a siker titka :)
Azt tudom, hogy én mit tartok fontosnak: igyekszem a legjobb minőségű anyagokkal és kellékekkel dolgozni, nagy odafigyeléssel.
Számomra fontos a jó fotó és a pontos leírás.
Szem előtt tartom, hogy olyat adjak ki a kezeim közül, amit magam is szívesen viselnék.