Csináld magad rusztikus ülőke

Ez a kisbútor jellegzetes példája a régiek találékonyságának: elég hozzá egy vastag faág és egy fatábla, ezeket megfelelően formázva és összeillesztve sokoldalú és stabli ülőalkalmatosságot kapunk.

A képen cseresznyeágat harmadolt a készítő és táblásított fenyőt használ.

A deszkára először rá kell rajzolni az ülöke hozzávetőleges kontúrját.

Ezután az ülőrészt fűrésszel vágjuk ki a vonal mentén.  Az ágak egészségesebb végére készítsünk csapot vonókéssel.

Mind az ülőrészt, mind a lábakat csiszoljuk le: ez a folyamat az ágak esetében hagyományosan vonókéssel történik, de használhatunk sarokcsiszolót is, hogy megszabadítsuk a cseresznyeágakat a kéregtől, a háncstól, a korhadt részektől.
A fenyődeszkát is csiszoljuk le smirglivel.

A nagyolás után gyaluval simítsuk le az ülőrészt, színlőpendével a lábakat, majd az ülőrész aljába fúrjunk réseket oly módon, hogy a lábak a biztonság kedvéért kifele álljanak.

 Ragasszuk be a lábakat a résekbe, és olyan hosszan és szögben vágjuk be őket, hogy az ülőke vízszintesen álljon, és kényelmesen lehessen rajta ülni.

Ha már áll az ülőkénk, megérdemel egy lenolajos kezelést: csak úgy csillog-villog tőle, de emellett ápolja és védi is a fát a lenolaj.

Az olajat nagyrészt beszívja a faanyag, a maradékot egy nap múlva törülgessük le, és finom csiszolópapírral, acélgyapottal, esetleg újabb olajozással és csiszolással kölcsönhetünk éles rajzolatot a kisbútornak, melyet így "adtunk oda az örökkévalóságnak".

A készítővel, Attilával az eredeti interjú ITT olvasható.