Gyerekszoba 5. rész, a kényelem hosszútávon
Hogyan tervezzük meg a baba szobáját? A nagy bútordarabok kielemzése után jöhetnek a kisebbek; a szoptatós fotel, a kanapé anyukáknak és a szoptatós párna!
Nagyon fontosnak tartom a babaszoba berendezésénél a lélektan figyelembevételét, ezért nem csak tárgyakról és esztétikáról lesz szó. Amikor megtudjuk, hogy babát várunk, és elkezdünk kialakítani egy szobát, rendkívüli jelentősége van, hogy tudatosan végiggondoljuk, mire szeretnénk a szobát használni, milyen életünk lesz majd a kicsivel együtt és milyen nevelési elveket szeretnénk követni. Három babát szoptattam másfél évig, és keltem fel hozzájuk éjjelente egy éves korukig. Ez utóbbi nem fedte az elképzeléseimet, nekem senki nem mondta, hogy egy baba szokásai nem olyanok, amilyennek alakítjuk. Azt gondoltam, vannak későn fekvő, korán fekvő és utazós családok, akiknek útközben alszanak a gyermekeik, és ahány család, annyi szokás. Azt álmomban nem gondoltam volna, hogy ha a férjemmel együtt úgy döntünk, hogy mi 8 óra után alvó gyerek mellett már csak egymással szeretnénk foglalkozni, mert szükségünk van erre az időre és valljuk, hogy egy gyereknek 8-kor már az ágyban a helye, akkor ez nem így lesz. De közbejött az asztma, a félelmek, a hasfájás, a fogak és még sorolhatnám. Egy szó, mint száz, mi valamit kigondoltunk, kialakítottunk ehhez egy babaszobát és a valóság mindent felülírt. Kivéve a szobáról alkotott képünket, mert azt nem tényekhez igazítottuk, hanem elvekhez. Pontosan ismertem magam, és pontosan éreztem magamon, hogyha bent van egy kanapé a szobában, hogy könnyebb legyen az életem, akkor nemhogy a férjemmel nem töltök időt kettesben, hanem hamarabb elalszom, mint a gyerekek, tehát gyakorlatilag lesz neki négy eltartottja, de társa egy sem. Azt is pontosan tudtam, hogy a hitvesi ágyban gyereknek nincsen helye. Nálunk nem. Így, mivel a szobában nem volt kanapé vagy matrac, és gyerek nem jött közénk, csak ha nagyon beteg volt, tudtam mihez tartani magam, a nehéz időkben is, és nem vették át az uralmat a körülmények, hanem mi irányítottuk azokat. Ez látszólag nem lakberendezés, de gyakorlatilag igen, mivel a bútorok beszerzése nem csak az esztétikáról és a kényelemről szól, hanem életvitelről és egy másfajta kényelemről, a biztonságos, kiegyensúlyozott és remekül működő hétköznapokról, ami hosszú távú kényelmet biztosít. Tehát én nem támogatom a heverőt a babaszobába, a már említett okok miatt.
A kényelmes szoptatásért azonban minden édesanya tegyen eleget, mert a hátfájás gyakran ebben az időszakban alakul ki! Az akut lumbágó tipikusan a 30 évesek problémája és a megterhelt gerinc és a kényelmetlen pózok szoptatás közben nagyban rontanak a helyzeten. Ha módunkban áll gondoskodjunk kényelmes szoptatós székről, ez lehet fotel, de gondolkodhatunk hintaszékben is, és biztosan érdemes szoptatós párnát beszerezni. Mindkettőt lehet már terhesség alatt használni, a párna a sokszor nehéz alvást segíti nyugodtabbá tenni, főleg a terhesség utolsó szakaszában, a hintaszék pedig a kisbaba agyának barázdáltságát növeli, már a hasban, és születés után is.
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
A szoptatós párnák sok mindenre jók!
![]() |
![]() |
A hintaszékkel és szoptatós fotellel kapcsolatban azonban szintén oda kell figyelni, hogy ne altatásra használjuk. Sokan erre az intim etetésre szégyenlősen, meghitten elbújnak, és éjszaka is könnyebb, ha a szoptatós székünk a baba szobájában van. Figyeljünk oda, hogy szoptatás közben ennie kell a babának, de aludnia meg kell tanulni egyedül! Ébrenléti időben együtt ringatózni azonban nagyon hasznos és felülmúlhatatlan időtöltés!