Hungarikumkörkép/1. – A tokaji aszú
A „Tokaji” jelző a borok világában nemcsak származás-megjelölés: védjegy és márka is egyben. A Tokaji bor névhasználatáért és az eredetmegjelölés jogáért komoly küzdelmek mennek a szlovák és a magyar borászok között – a vita végleges rendezését az uniós borreform zárhatja le a védelem alatt álló borok magyar termékleírásának elfogadásával. Mi azonban már most tudjuk, hogy a Tokaji borok, és királynőjük, az Aszú, csak Magyarországon teremnek!
Tokaj-Hegyalja 1997 óta a világörökség része. A teljes borvidék nagysága 5600 hektár, a bortermelő települések pincerendszere becslések szerint akár 200 km hosszú is lehet. A Tokaji „brand” kialakulását a történelem fintorai is segítették: például a késői szüret meghonosodását egy szerencsétlen véletlen hozta – 1650-ben Sepsi Laczkó Máté protestáns lelkész, Lórántfy Zsuzsanna udvari papja a Tokajt fenyegető harci események miatt novemberre halasztotta a szüretet. Ennek a késésnek a következtében a szőlőkben nemes rothadás lépett fel, a szőlőszemek összeaszalódtak, megtöppedtek, így szolgálva alapanyagul leghíresebb borfajtánknak, az aszúbornak.
A 18. századtól a szüret időpontját hagyományosan Simon-Júdás napjára tették, ami október 28-án van, nemhiába tartja a mondás: „Rég felírta Noé a Tokajhegy ormára, Hegyaljai kapás, várj Simon-Júdásra !”
A 17. században a vidéken dúló csaták révén erős katonai jelenléttel kellett számolnia a helyi lakosságnak. A katonák borivó kedve ugye végtelen volt, a hegyaljai szőlészek ezért sajátos módon mentették a készleteiket: kőlyukakat vájtak a hegybe, melyek egyszerre voltak rejtekhelyek a bornak, ugyanakkor az érlelési folyamatnak is pazar körülményeket biztosítottak. Mivel ezekbe a vájatokba egyszerre csak egy ember tudott beférni, az is kétrét görnyedve, elterjedt a mondás, miszerint „A tokaji bor előtt meg kell hajolni”. A jellegzetes tokaji gönzi-hordó, ami mindössze 136 literes, szintén az alacsony pincék eredménye.
A borvidék változatos vulkáni talaján, amely kiemelkedő hőelnyelő képességgel bír, ötfajta helyi szőlőt érlel, melyek mindegyikéből fehérbor készül: ezek a Furmint, a Hárslevelű, a Sárgamuskotály, a Zéta és az egyre inkább kikopó Kövérszőlő. Az aszúbor alapanyagául az első három szőlőfajta szolgál, ezek hajlamosak ugyanis az ún. aszúsodásra, más néven nemesrothadásra, melynek előidézője a Botrytis cinerea nevű penészgomba.A tokaji kései szüret meglehetősen körülményes, hiszen a nemesrothadásnak indult, töppedt szőlőszemeket kézzel csipegetik le a fürtökről – ezt követően összezúzzák, majd azonos évjáratú borban vagy mustban áztatják egy-másfél napig. Ebből az elegyből leszűrik az ún. aszútésztát, és hordókban érlelik tovább legalább 2 évig a nedűt.
A mámort hozó különleges italt a pincékben is a „romlás virágai” segítik a tökéletessé válás útján, a pincefalakat ugyanis szintén nemespenész, a Cladosporium cellare borítja vastagon. A penész adja az aszúbor különleges bukéját, és a tokaji pincék egyedülálló mikroklímáját, a 98%-os relatív páratartalmat és a stabil 8-12 fokos hőmérsékletet. Ez a penész, ami szürke bundaként lepi be a hegyaljai pincék falát, Magyarorság borvidékén kívül egyedül a Rajna-vidéken tiszteli meg a borászokat jelenlétével. A körülmények szerencsés összjátékának köszönhetően eredmény egy 14% alkoholtartalmú, sötét mézszínű, aromás desszertbor – a Tokaji Aszú. Egészségünkre!
Nektek mi a kedvenc hungarikumotok? Jövő szerdán arról írunk. Várjuk a tippeket!