Hungarikummustra: magyar kutyafajták / 3.

Magyar kutyafajtákat bemutató sorozatunk záró részében két ritka fajtával foglalkozunk: az, hogy jelenleg viszonylag kis létszámú populáció él mind az erdélyi kopókból, mind pedig a magyar agarakból, remélhetőleg nem jelenti azt, hogy csillaguk leáldozófélben lenne. Nagy kár lenne ezekért a nemes állatokért!

Az egyik legelterjedtebb vadászkutyaként a kopók is már honfoglaló őseink óta részét képezik örökségünknek. A kopóknak számos változata alakult ki, így beszélhetünk lengyel, szlovák, erdélyi és osztrák kopóról, ezek azonban ugyanannak a fajnak a helyi variációi.

 

Az erdélyi kopó ebből a díszes társaságból azzal emelkedik ki, hogy talán a legjobban megőrizte fajtajellegeit.

 

Bár a kutyakiállításokon büszkén feszítő erdélyi kopóknak elegáns megjelenést kölcsönző hosszú lábaik vannak, valójában létezik a fajtának egy  kurta lábú változata is. A régi Magyarország főúri birtokain egész falkákat tartottak a különlegesen intelligens és hatékony vadászkutyákból, ma hazánkban szinte csak elvétve találhatunk erdélyi kopót, míg Romániában valamivel elterjedtebb a tartásuk.

 

 

Az erdélyi kopót pont kiirthatatlan vadászösztöne, nagyfokú szabadságvágya és intelligenciája  teszi kicsit balhés házikedvenccé: nem egy szolgalelkű kutya, komoly következetességre van szükség a neveléséhez, mert nem mindig ért egyet a gazdi elvárásaival, hatalmas a mozgásigénye és minden kisebb állatot, így macskát, nyulat, baromfit is űzőbe vesz. Ilyenkor gazdi legyen a talpán, aki féket vet az őrült kergetőzésnek!

Az erdélyi kopóban még élénken él a falka hívó szava, ezért erős falkavezérre van szüksége - egy határozott gazdiért tűzön-vízen keresztülmegy ez a barátságos, csupaszív kutyus.

 

Az arisztokratikus megjelenésű, mégis szívós magyar agár mai változata nem azonos azzal az agárfajtával, mellyel a történelmünk során vadásztak eleink.
Az agarat sebessége és kiváló látása teszi különleges vadászkutyává: agarakról első emlékeink Szent István korából származnak, de az egyiptomi eredetű fajta históriája sokkal régebbre nyúlik vissza. Az agarászat a főurak kedvelt szokása volt a középkortól az újkorig, többek között Hunyadi Mátyás is megszállottan űzte a vadászatnak ezt a formáját.

 

A magyar agár mai formájában mégis a 18-19. századi aranykorban alakult ki, amikor az angol agárral keresztezték a nálunk élő típust. Az agárversenyek sztárjainak számító angol agárhoz képest a szélesebb pofájú és nagyobb fülű magyar fajta szívósabb, robosztusabb, jobban alkalmazkodik a külső környezethez, és még a rossz talajviszonyok sem fognak ki rajta, ha futni kell!

 

A magyar agár független és karakán jellem, a nem megfelelő nevelést és bánásmódot szökéssel bosszulja meg: mit neki akár egy embermagasságú kerítés! Békés és kulturált viselkedése miatt ugyanakkor ideális lakásban tartható kedvenc. Sajnos minden kiváló tulajdonsága ellenére agarunk a legkevésbé ismert magyar kutyafajta.