Irány a Balaton!
A magyar tenger sok termék elkészültekor jelentett ihletet. Érdekességek és hangulatos termékek a Balatonról.
Magyar elnevezése a szláv "blato" (=mocsár, láp, sár) szóból ered. Latin neve, a Lacus Pelso magyarul sekély tavat jelent. Szlovén, szerb, horvát nyelven Blatno jezero, szlovákul Blatenské jazero.
A magyar úszósport megteremtése Szekrényessy Kálmán (1846-1923) első magyar úszónk, első magyar sportlap alapítónk és első Balaton-átúszónk nevéhez kötődik. Szekrényessy Kálmán 1880. augusztus 29-én végrehajtott Siófok-Balatonfüred közötti Balaton-átúszásában az utókor a magyar úszósport születésnapját ünnepeli, mely nagy hazai és nemzetközi elismerést váltott ki. Szekrényessy Kálmán nevéhez számos hazai sportág meghonosítása köthető (többek között a görkorcsolya, de kerékpár szavunk megalkotóját is benne tisztelhetjük). 1879-től számos balatoni úszó, kajak, és vitorlásversenyt szervezett a tóra, sőt a Balaton mellett rendszeres léghajós repülő kirándulásokat is biztosított, hisz Zeppelin barátjaként az első magyar léghajókonstruktőrünkként is ismertté vált.
A legnagyobb magyar tó a népdaloktól az irodalmon át a képzőművészetig egy sor műfaj témája lett.
A magyar festők az 1850-es évektől fedezték fel a tó szépségét.
Bujtor István színművész az általa kitalált és megformált filmbéli Ötvös Csöpi nyomozó karakterét is a Balatonra, Balatonfüredre helyezte, ahol Csöpi nyomoz és vitorlázik, mivel a színész maga is nagy kedvelője volt a tónak és a vitorlázásnak.
2008-ban készült el Papp Gábor Zsigmond Balaton retro című filmje ami a Balatonról szóló 60-as 70-es években készült kisfilmekből áll.
Balaton inspirálta termékek a Meskán >>>
Forrás: wikipedia