Meska az M1 Család-barát műsorában
Szeptember 16-án a Család-barát Magazin vendége volt a Meska kis csapata. A műsor ideje alatt papírmaséból készítettünk hőlégballont, esernyőt és malacperselyt. Leírjuk milyen volt a forgatás és hogyan készültek az újrahasznosított anyagból készült gyerekszobai dekorációk.
A műsor tervezésekor a Család-Barát Magazin munkatársainak az volt a kérése, hogy olyan gyerekszobák dekorálására használható tárgyakat készítsünk az adás ideje alatt, ami könnyen, bárki számára elkészíthető. Ráadásul később az is kiderült, hogy jó lenne, ha az a bizonyos tárgy valami újrahasznosított dolog lenne.
Tehát fel lett adva a lecke, de gyorsan jött a papírmasé tárgyak ötlete, hiszen ezek pofonegyszerű, mindenki számára könnyen elkészíthető tárgyak, amiknek az elkészítésében ráadásul a gyerekek is szívesen segédkeznek. Az alkotáshoz az alapanyagok minden háztartásban fellelhetők, és bár az alaptechnikához sokféle anyag használható (konfetti, tortapapír, krepp papír, stb.), az újrahasznosítás jegyében mi most az újságpapír mellett voksoltunk.
Már a műsor előtt pár nappal elkészítettünk (a gyerkőcök lelkes segédlete mellett) jó pár mintapéldányt, hogy majd a forgatáson "élesben" minden flottul menjen.
Dióssy Klári műsorvezető társa ezúttal Náray Erika énekesnő-színésznő volt, aki a műsor végén a "Női dolgok" c. CD lemezének Meskának dedikált példányával is megajádékozott minket, melyet ezúton is köszönünk neki!
Így készül a papírmasé hőlégballon, ejtőernyő:
Első lépésként felfújunk egy lufit, majd bekenjük valamilyen krémmel, hogy ne tapadjon rá a papír. Mi egy lejárt szavatosságú napozás utáni krémet használtunk.
Ezt követően kis darabokra vágott újságpapírt ragasztunk rá több rétegben. 4-5 réteg már elég, de hogy minél tartósabb, masszívabb legyen, akár 10 réteget is ragaszthatunk rá. Figyeljünk oda, hogy nagyjából egyenletes legyen a papír eloszlása. A ragasztó lehet tapétaragasztó vagy egyszerűen a vízben felfőzött étkezési keményítő (kukoricakeményítő) is.
A rétegek számától és a felvitt ragasztó mennyiségétől függ, hogy 1 vagy 2 napot szárad. Száradás után egy tűvel kipukkasztjuk a lufit, ésmáris a kezünkben tartjuk a kész formát. Ekkor formára vágjuk a szélét, majd lefestjük.
Ha malacperselyt készítünk ezzel a technikával, akkor száradás után a hátán kis rést vágunk, amin keresztül bedobálhatjuk majd a pénzt, na meg kipecázhatjuk a kipukkasztott lufit :-)
Kattints ide és nézd meg a műsort!