Neked készül kb. 4 munkanap alatt
Valódi ásvány és gyöngyház golyók, fényes felülettel, melyeket a természet alkotott, ezért színükben és mintázatukban eltérések lehetnek, de ettől egyediek.
A rózsakvarcról - többek között - azt tartják, hogy
- felerősíti a megérzéseket,
- rávilágít a saját és mások igényeire, vágyaira,
- kibékít önmagunkkal, feltárja előttünk az önszeretetlenséget, a félelmeket, a bűntudatot, az önmagunkban való csalódás mikéntjét.
A jádéról - többek között - azt tartják, hogy
- egyensúlyt teremt a nyugalom és aktivitás között,
- támogatja az önmegvalósítást,
- a kiegyenlítődés és belső egyensúly ásványaként is emlegetik.
Gyöngyház (3 db):
A gyöngyházról azt mondják, hogy például
- gyorsítja a sebgyógyulást,
- erősíti a csontokat és a fogakat,
- csökkenti a félelmet és a feszültséget, oldja a stresszt.
Ezt a szép, gyöngyházfényű anyagot nagyméretű tengeri kagylók olykor közel 10 cm vastagságot is elérő héjából nyerik, amelyek szépen fejlett, ikerkristályos aragonit oszlopokból állnak. Úgy tartják, hogy a gyöngyház a termékenység jelképe, a belőle készült karkötők a világ számos táján a nőiességet szimbolizálják. A görög mitológia szerint Aphrodité és Galatea (az előbbi a szerelem és szépség, az utóbbi pedig a tengerek istennője) ugyancsak ilyen kagylókból születtek.
A szakirodalom szerinti hatásaik csak feltételezettek, nem helyettesítik a mai orvostudomány kezeléseit.
Baligyöngy:
Nikkelmentes, ródium bevonatú fém.
Fényes felület.
Fűzés módja: erős, rugalmas áttetsző gumidamil.
Bármilyen méretben kérhető. Kérlek a méretválasztáshoz szorosan mérd le a csuklódat a legkeskenyebb részen (a kézfej és a csuklócsont között), ha nem egész szám jön ki, akkor kerekíts felfelé! Mérés: mérőszalaggal, vagy egy spárgával, amit utólag lemérünk egy vonalzóval.
Minden ékszerre egy hét garanciát vállalok. Természetesen, ez nem vonatkozik a nem rendeltetésszerű használatból eredő károkra (pl. leejtés, megkarcolás stb.). Ha bármi gondod van, akkor írj nekem, és keresünk rá megoldást!
15.000 Ft feletti vásárlás esetén a postaköltséget elengedem. Válaszd a "15.000 Ft feletti vásárlás esetén ingyenes szállítás" opciót.
Lehetséges szállítási módok és díjai (Magyarországra)
|
Egy termék |
Több termék |
Személyes átvétel
(Budapest)
|
0 Ft |
0 Ft |
csomagautomata előrefizetéssel
|
1 290 Ft |
1 290 Ft |
házhoz szállítás előrefizetéssel
|
2 390 Ft |
2 390 Ft |
15.000 Ft feletti vásárlás esetén ingyenes szállítás
|
0 Ft |
0 Ft |