Az Aurora Borealis című mű a természet egyik leglégiesebb és legmisztikusabb jelenségét, a sarki fényt értelmezi újra absztrakt, geometrikus festészeti nyelven keresztül. A kompozíció nem kíván konkrét tájképi leképezést adni, hanem a jelenség hangulati és színbeli esszenciáját ragadja meg. A festmény központi motívuma egy függőleges irányban enyhén átmenetes, smaragdzöld-türkiz színmező, amely az északi égbolton táncoló fények fluiditását idézi. Az Aurora Borealis nem csupán északi tájképi jelenség, hanem személyes, belső ragyogás, egyfajta vizuális meditáció a fény, az árnyék és az emberi érzékelés határterületein.