»

155 éve szabadalmaztatták az öblítős toalettet

A WC az angol "water closet"-ből származik, ma azonban már inkább flush toilet-ként, azaz vízöblítéses vécéként ismeretes. Egyik higiénés eszközünk, mely az ember anyagcsere-termékeit a szennyvízcsatornába vezeti. A vízöblítéses vécé medencéjében vízoszlop - szifon - zárja el a csatornától a helyiség légterét, ezzel tartva vissza a csatornából származó szagokat.

 

Az újabb, intelligens vécék már nemcsak a tisztaságról gondoskodnak, hanem kényelmi szolgáltatásokat is nyújtanak.

A legkorszerűbb modellek például elemzik az anyagcsere végtermékét, és tájékoztatják a felhasználót az egészségi állapotáról.


A WC-papír természetesen Kínából ered, ahol a WC-papír első használatára csak a 6. századból van bizonyíték; de a Ming-dinasztia idején, 1393-ban már azt feljegyezték fel, hogy évi 720 000 ív WC-papír készült a császári udvar használatára.

Törökországban ezzel szemben még a 17. században is törvény tiltotta a papír használatát, mert a lap esetleg szent szöveget tartalmazhatott.


A mai toalettpapír a legtöbbször tekercsekben, több darabos kiszerelésekben kapható; nagyon sokféle létezik, illatosított, többrétegű, pihepuha, és még egészen extrém mintázatúak is. Összetételét olyanra tervezték, hogy a csatornában könnyen lebomoljon.

A papír, mint törlőalkalmatosság, a bidével együtt csak a 18. században terjedt el Európában.
Addig az emberek gyapjút vagy kendert használtak tisztálkodáshoz, a kevésbé gazdagok pedig kézzel mosakodtak, vagy rongyokat, fakérget, füvet, leveleket, szalmát, köveket, homokot, mohát, havat, kukoricaháncsot, gyümölcshéjat vagy kagylót használtak, az éghajlatnak és a szokásoknak megfelelően.

 

Az ókori rómaiak botra szúrt szivacsot használtak, amit egy vödör sós vízben tartottak.
Noha a maihoz hasonló tartályos vécét már a 16. század végén feltalálta egy angol költő és polihisztor, Sir John Harington (1561-1612) elterjedése csak a 19. század harmadik harmadára tehető.

Ez a vécétípus először Angliában hódított teret, ezért is nevezzük angolvécének s ezért vécé - Water Closet - a neve minden magyar vécének is.

 

A nagy ötlet voltaképpen nem a tartály, hanem a vízvezetéken alkalmazott S-kanyar volt, amely a szag kiáramlását akadályozta meg: így a klozettot már a lakáson belül is el lehetett helyezni.

Ugyancsak 19. századi találmány a száraz, vagy vegyi vécé is, amelyben klórral, hamuval semmisítették meg a szennyet; és bár ez az eljárás akkor kevésbé terjedt el, napjainkban egyre többen választják a víz nélküli,  ún. komposzt vécéket, melyek kevésbé terhelik a környezetet, egyben értékes trágyával szolgálnak a kiskerti zöldség és gyümölcstermesztéshez.


Az angolvécék az idők folyamán mind technikai, mind formai szempontból nagy fejlődésen mentek át - gondoljunk csak az ülőkés, guggolós tartályos, és egyéb változataikra - és ma már éppoly elterjedtek a világban, mint néhai őseik, az árnyékszékek.