A kevesebb több! – Minimalizmus ma.
Bár rég volt már, hogy forradalmasította a modern művészetet, a minimalizmus ma is korszerű, sokakat megihlető stílus. A minimalizmus attól lesz több, hogy kevesebbet használ – nem mindegy azonban, hogy miből és hogyan.
A minimalizmus bölcsője a forrongó, csapongó 60-as és 70-es évek: talán nincs is mit csodálni rajta, hogy az újfajta ingeráradattal, a túlhajtott fogyasztás hátterével egy letisztultság mellett érvelő művészetfilozófia vette fel a kesztyűt. A minimalizmus lényege, hogy minél kevesebb anyaghasználat vezessen a minél többet jelentő végeredményhez. A stílus éppúgy tarolt az építészetben, mint a dizájnban, a képzőművészetben, vagy a zenében.
A minimalizmus a lényeget engedi láttatni, amit nem fed el sok felesleges részlet, a zavaró körülmények kiiktatásával segít az elmélyedésben, a koncentrálásban. A geometriai formák mögött közös tapasztalatot feltételező stílusnak nagy hagyományai vannak a keleti művészetekben (a japán tusrajzokon például az üres felületek ugyanolyan jelentőséggel bírnak, mint az díszítettek), a modern absztrakt művészetben, de az ókori kultúrák (mint az egyiptomi vagy a kelta) szimbólumközpontú gondolkodása is közel áll hozzá.
Anyaghasználatában a minimalizmus az igényességre törekszik: a fa, a fém, a kő kedvelt nyersanyaga, főleg a kontrasztos színűek; kerüli azonban az anyagok keverését – a végcél az elegancia és az időtálló megjelenés. A minimalizmus bizonyos értelemben a bátrak sajátja, akik szembe mernek nézni önmagukkal: a stílus jegyében fogant ékszerek és kiegészítők például a személyiséget hangsúlyozzák, a lakberendezési tárgyak pedig nem tűrnek maguk körül káoszt.
A minimalizmus azzal, hogy a fókuszt önmagunkra irányítja, a belső harmónia megteremtésére is provokál: a léleknek bizonyosságot és kapaszkodókat nyújt. Lehet unalmasnak ítélni, de kétségkívül kiutat kínál a hétköznapok zajos és túlterhelt világából.
Kell ennél több? Vagy ez így kevés?