Beltéri ajtódísz tíz perc alatt

A barátom annyira megtanult együtt élni azzal, hogy az utóbbi időben mindig becsempészek valami saját készítésű dolgot a lakásba, hogy a legutóbb ő kért meg arra, hogy "DIY-kodjak" valamit a fürdőszoba és a WC ajtajára.

 

Hosszúra nyúlt arccal néztem rá a kérés hallatán, mivel eddig inkább csak elnézte a technika szakkörömet és annak végtermékeit, de nem kifejezetten rajongott értük.

 

Szerencsére úgy tűnik kezd megtörni a jég és most már ő fog javaslatokat tenni arra, hogy mi legyen a legújabb DIY projektem.

Egyébként nem is értem, hogy miért nem nekem jutott ez előbb az eszembe, hiszen annyi kicsi táblát láttam már a neten, amit leginkább gyerekszobák ajtajára akasztanak ki.
 
Megkönnyítette a helyzetemet az a felállás, hogy ugyan nem tudom ki volt az előző lakó, de az biztos, hogy szintén nem csekélykedett kiakasztanivalókban, mert az egész lakás tele van szegekkel és lyukakkal.
A WC-n például kettő is van 10 centis eltéréssel egymás alatt, a fürdőszoba ajtaján úgyszintén, így nem kellett bajlódnom, hogy öntapadós legyen a táblák hátoldala, valamint az sem okozott fejfájást, hogy vajon amikor eltávolítom őket, "beleszeretnek"-e annyira az ajtó festékébe, hogy viszik magukkal.
 
A táblák alapanyaga egyszerű kartonpapír, amit pont akkorára vágtam, hogy egy A4-es lap szépen a belsejébe tudja rejteni. Igazából nem is kell nagyon csili-vili lapnak lennie, én apró fekete fenyőmintákat nyomtattam a sima fehér papírra. Valamint megszerkesztettem egy kis feliratot és beillesztettem pár, a témának megfelelő sziluett képet. Szerencsére nem kell hozzá grafikusnak lenni, hogy ilyen apró képeket szerkesszünk.
A szélén chevron (cikk-cakk) mintával díszítettem a képet és voilá, el is készült a táblácska. A hátoldalára madzagot ragasztottam, ami a tábla csekély súlyát simán elbírja.