Ha az ötvös lánya unatkozik...
Ha valaki ötvösműhelyben nő fel, kézenfekvő, hogy egy fárasztó iskolai nap után a pihenés nem lehet más, mint egy kis alkotómunka. Szól a zene, apát is eltávolítottuk a műhelyből (ne szóljon bele mindenbe), lássuk mire jutunk…
Tervezzük meg az ékszer mintáját és vékonyra hengerelt rézhuzalból hajlítgassuk ki. Biztos kéz kell ám ehhez, és nagy türelem. A most elkövetett hibákat később nem tudjuk kijavítani. (Na ez mondjuk majdnem minden munkafolyamatra igaz)
Egy ragacsos lötyivel felragasztjuk a rekeszeket, és beégetjük 850°C-on. Ha itt ügyetlenkedünk, könnyen lángra kap rajtunk valami, és még le is szidnak.
A zománckristályt mozsárban apróra törjük, minden színt külön-külön, és kezdődhet a zománcozás. Tűvel, ecsettel- lényeg, hogy minden kis morzsa a helyére kerüljön.
Újra kiégetjük, hogy az üvegpor a fémre olvadjon. A megolvadt zománc besüllyed a rekeszek közé, így alakul ki a jellegzetes bordázat, ami az eljárás nevét adta.
Az esetleges sorjákat finoman lecsiszoljuk. Ha a zománc összekarcolódott, újra kiégetjük. Ez a fényező égetés.
Nincs más hátra, mint összeszerelni az alkatrészeket, akasztókat, karikákat. Így munkánk másokat is gyönyörködtet.