Kitették a szűrét!

Először lássuk, mi is az a filc, más néven posztó, mint alapanyag.

Fürtös gyapjú szálából szőtt és nemezelt textília. Az egy darabban lenyírt hosszú szálú gyapjút a mosás, szárítás, tépés előkészítő műveletei után szálnak megsodorják, majd megszövik. A következő művelet a ványolás. Célja a gyapjúszövet hézagainak tömítése, nemezelése, amely forró vízzel és ütögetéssel történik.

Itt különül el a posztó, a filc a nemeztől, mivel a nemez általában kézzel készült, míg a filc gépekkel . Téli ruhának a posztókabátok számitottak: 1940-től rendszeresitették és egészen a háború végéig folyamatosan gyártották. A tipusok közti különbség elenyésző, a kabáton lévő váll-lapok jelezték a viselője rangját.

A posztó készítői a csapók, feldolgozói a szűrszabók voltak.

Csapó :

A gyapjú tisztításával, finomabb földolgozásra történő előkészítésével foglalkozó mesterember. A csapás szó eredeti jelentése: gyapjúfinomítás fonás előtt. Kifeszített húrt vagy madzagot lazára engedve belecsapták a tisztítandó gyapjúhalmazba. A nehezebb (a szemetes, durvább minőségű) alulra, a könnyebb, jó minőségű gyapjú pedig felülre került. Ezt a munkát végezte a csapó. Valószínűleg egy korábbi időszakban, így a magyar középkorban is a szűrszabók a ruházat megvarrása mellett a posztó készítésének összes munkafázisával is foglalkoztak. 

A gyapjú fonás előtti csapásának eljárása, az eredeti csapás elnevezéssel együtt a szűrkészítéshez képest periferiálisabb szűrtarisznyás és kalapos mesterségben szinte napjainkig megmaradt.. A csapómesterség speciális ága volt a hosszú fürtű gyapjú ruhadarabot, a gubát készítő gubacsapó.

Szűrszabó :

A posztó felsőruháknak (pl. szűr, zeke, csondra stb.) szabását, varrását, díszítését végző mesterember. A rátét és hímzés eredetileg az egyszerű, régies szabásvonalakat követte, idővel azonban elhatalmasodott a stilizált virágornamentika az úgynevezett cifraszűrök nagy felületein.

Mivel csak a magyar juh gyapja volt alkalmas posztó készítésére, az azt kiszorító merinóié már nem, a szűrszabó mesterség a 19. századi virágkor után lehanyatlott. Virágkorában a cifraszűr készítésének három központja volt: Veszprém, Debrecen és Nagyvárad.

Szűr

Kettős jelentésű szó.  Egyrészt anyag, szűrposztó, másrészt pedig az e szűranyagból készült, s ugyancsak szűrnek nevezett kabátféle felsőruha.

1.     Szűranyag.

Elsőként 1395 körül említik a szűrt a Besztercei Szójegyzékben ’szürke posztó’ jelentéssel.   Már a 17. sz.-tól finomabb, szászok készítette erdélyi, vagy ritkábban az annál kevésbé finom felföldi szűrposztóval dolgoztak az alföldi szűrszabók. Veszprémben az I. világháborúig foglalkoztak hazai gyapjúból szűrposztó készítésével, de ennek gyenge volt a minősége.

Csúnya színe miatt a szűrt mésszel vagy az ún. „csapófölddel” is fehérítették, ami ártott a posztó minőségének. Az ilyen szűrposztót meszes szűrnek is nevezték. Készítését tiltották. A szűr szó feltehetően szláv eredetű, s ott éppen úgy, mint a magyar nyelvben, eredetileg szürke posztót jelentett.

2.     Szűr, kabátféle felsőruha

A szűrposztóból készült szűr nevű ruha régi szabását vagy szabásait ma nem ismerjük.

A 19. sz.-i szűr szabása régi keleti módra csupa egyenes, derékszögű darabból állt, amelyekbe csak a múlt század vége felé hatoltak rézsútos vagy nyugati módra íves szabásvonalak.

 A szűr részei: elej, oldal (ha az oldal három részből áll: akkor oldal, aszaj pálha), négyszögletes gallér, ennek két alsó sarkában egy-egy csücskő nevű kis korong, kis álló gallér vagy nyak, ujja és alja.

Nem öltötték fel, csak panyókára vetve viselték. Elöl díszes szíjcsat fogta össze, amelyből díszes zsinórok indultak hátrafelé s neve is átvető vagy hátravető volt.

A szűrt szűrszabók készítették. Mintegy a 19. század elejétől-derekától a szűrt szegéssel, rátéttel, végül hímzéssel (szűrhímzés) igen gazdagon díszítették, valóban cifraszűr lett.

 A szűrnek az idők folyamán számos változata alakult ki készítése, funkciója és a divat szerint. Különleges célt is szolgált a fenekes ujjú szűr. A Dunántúlon és a palócoknál a felöltve amúgy is sohasem viselt szűr ujjait szokás volt bevarrni, illetve egy kerek posztódarabbal befenekelni. Már eleve befenekelt ujjakkal is készítették a szabók.

Ezt a népi ruhadarabot pásztorok, gulyások, kondások hordták. Ebben tartották kisebb holmijukat. A 19. században a parasztság és a pásztorság anyagi erejét meglehetősen igénybe vevő szűrök divatját a hatóságok fékezni igyekeztek.

Ezért előbb csak megrendelésre, váltóba engedtek szegett vagy díszített szűröket készíteni, majd 1873 után Debrecenben és a Hajdúságon már „fogadott” vásári eladásra is készíthettek szűröket.

A cifraszűr:   A szűr alapanyaga a posztó. Felöltve sosem viselték, csak vállára vetve, olyannyira, hogy az ujját be is varrták, zsebként használták. Egész életen keresztén elkísérte a pásztorembert. Abban esküdött, s koporsójára terítve, abban temették el.

A szűr státuszszimbólum voltát mi sem példázza jobban, hogy a hortobágyi legény nem házasodott, amíg cifraszűrt nem szerzett. A lánynézőben is fontos szerepe volt. A lányos háznál cifraszűrben megjelent legény ottfelejtette a szűrét távozáskor. Ha nem nyerte meg  a háziak tetszését, reggel kitették a szűrét.

A  végére álljon itt mutatóba néhány meskás alkotó filcből- posztóból készült munkája. Szűrszabók után szabadon! Gyönyörködjetek és éltessétek tovább ezt a csodás anyagot és a mesterséget !