Népi vászonhímzéseink - avagy az eredeti DIY

Egyre több kreatív műhely alakul, ahol a kis közösségekben elsajátított alkotói technikákat, otthon, önállóan is alkalmazzuk lakásunk szépítésekor, vagy használati- és ajándéktárgyak elkészítése alkalmával. ”Szalvéta technikázunk”, gyöngyöt fűzünk, scrapbook albumot készítünk, mozaik képet ragasztunk…

Önkéntelenül is bevonódva a divatőrületbe, eszünkbe sem jut, hogy a valódi DIY nem egy importcikk, hanem ott rejlett dédanyáink szekrényében, rendre kivasalva és még csak figyelemre sem méltattuk, ha ráleltünk - ódivatúnak, esetleg giccsnek tartottuk.

Pedig a valódi DIY irányzat igazi művelői dédanyáink voltak, akik kenderből és lenből maguk fonták a fonalat, majd ezekből az időtálló, minőségi, természetes alapanyagokból szőtték a hímzés alapját, a kender- és lenvásznat. 

A vászonhímzések titokban, a négy fal között születtek. A vászonhímzések készítője és használója ugyanaz a személy volt, a hímzéseket nem eladásra készítették.

A fiatal lányok saját maguk varrták kelengyéjüket, évekig dolgoztak azon, hogy szebbnél szebb motívumokkal díszítsék majdani használati vagy díszítésére szánt textiljeiket.

A vászonba nemcsak a hímzőfonalat öltötték, beleszőtték abba minden álmukat és vágyukat, ábrándozva a boldogságos jövőről…

A lány által hímzett vásznakat csak az esküvő napján csodálhatta meg a násznép. Volt, hogy közel 80-90 különböző mintájú kivarrott textil alkotta a kelengyét.

A vászonhímzések nem a ruhát díszítették (ellentétben pl. a matyó vagy kalocsai hímzésekkel, amelyek lenyűgöző mintái ma is ékesítik a ruhákat – de természetesen egyéb textileket is), azok használati vagy a házat díszítő textíliák voltak, mint pl. ágytakaró, lepedő, párnahuzat, törülköző, konyharuha, szakajtókendő, asztalterítő.

A vászonhímzéssel való munka nem egy tanult szakma volt, a tudás öröklődött: anyáról leányra szállt, illetve a falu íróasszonyai írták elő, rajzolták a motívumokat.

Azonban az alapanyag és a tudás az 1950-es évektől elvesztett, feledésbe merült. Az értékes vásznakat felváltotta a gyengébb minőségű, olcsóbb textília, és akinek még akadt esetleg ideje hímezni, ezekkel dolgozhatott.

Kulturális örökségünk leggazdagabb népművészeti ágának nyomait már csak a múzeumok őrzik.

„Az idő előszelektálja az értékeket, mert a rostán csak az marad fenn, ami újra és újra feltölthető különböző korok változó tartalmával.” (Juhász Sándor – festő, grafikus, költő)