Régi tüzek fényénél
Egyik barátunk a minap ezeket mondta: „Nagyon szeretek hozzátok jönni. Belépek a kapun, ami mindig nyitva van (már becsukni sem lehet, de ez így jó), leereszkedek a műhelybe: visszaereszkedem az időben, vagy inkább az időtlenségben, s ott találom magam, ahol szívesen élek.”
Olykor-olykor, mikor sok éjszakázás után a legnagyobb kalandként mesélünk az életünkről és sikerül kívülről, messzebbről látnom ilyenkor magunkat, magam is elcsodálkozom és beismerem, hogy végtelenül szerencsés emberek vagyunk!
Káoszunkat, egyszerre ezerfelé vágtázásunkat a dolgok sokféleségébe, egy nagyon is tiszta és nyilvánvalóan átlátható rend szervezi. Holott belülről mindez mérhetetlen fejetlenségnek, vég nélküli hajszának hat.
A Tűzvarázs Művészeti Műhely egy család. Apa, anya, három apró gyermek, kecskék, tyúkok, s minden jótét lélek, aki e portára keveredik.
Nem egy, de három tűzhely körül zajlik, sürög-forog minden: az első tűz a konyhánké kis parasztházunk közepében, mely életünk központi helye, szentélye, műhely, tanulószoba, próbaterem és zarándokhely egyszerre.
A második tűz az olvasztótégelyé a pince előtti szakrális térben, ahol szinte régészeti rétegekben rakódtak le sokféleségünk nyomai: a kertből betakarított zöldségek, kecskéink volt lakása, szerszámaink tárolója, raktár, munkaterület, játszótér…
A harmadik tűz, bár fizikailag megfoghatatlan, ugyanazzal a hatalmas lánggal, folyamatos izzással ég, és éppoly ősi, mint másik két testvére. Bárhová megyünk is, varázsa, melege továbbsugárzik rajtunk keresztül mindazokra, akikkel találkozunk.
A kézművesség: találkozás. Találkozás mindazzal, ami a legfontosabb. Annak a csodának az átélése, ahogy ott állunk a sötétbe szenderülő pusztában, valahol piszkosul messze, hátamon kendőben Kisgergő szuszog, a másik kettő a motorháztetőn már álomba zuhant, s mi Csabával, zseblámpával a földet pásztázzuk, nem esett-e a fűbe néhány veret vagy katona. A pavilon már a kocsiban, talán kerestünk is valamit, s azon merengünk valami sejtelmes hálával szívünkben, hogy milyen csodálatos emberekkel találkoztunk megint!
Mindannak ellenére, hogy ma szinte senki sem igyekszik jó szelet fújni e nehéz, de szabad élet vitorlájába, úgy hiszem, ez a szikra sosem fogja hagyni, hogy a Tűzvarázs kihunyjék belőlünk!
2011. november (Enyészet hava) 23-24. szerda.