Tombol a nosztalgia: a retró és a vintage

Hihetetlen, de a régi idők iránti szenvedély nemhogy csökkent, hanem fokozódott: a vintage stílus ugyanis alapvetően  a XX. század első évtizedeibe kalauzol. Bár a két stílus viszonylag egyértelműen elhatárolható egymástól, sokan mégis összemossák őket. Nem mindegy azonban, milyen messzire visz az időgép, és mit kapunk fel az állomásokon. Érdemes hát a már többé-kevésbé „kiismert” retró tükrében, a retró mellett vizsgálni a vintage stílust.

A két stílus által fémjelzett periódus között alig fél évtized húzódik: a vintage által felölelt évek 1920-tól 1970-ig tartanak, míg a kortárs stílustan szempontjából érdekes retrókorszak 1975-től datálható és a ’90-es évekig terjed.

A retro szó latin eredetű, annyit tesz: régi kor divatja szerint, régimódra; visszatekintés a múltba – talán nem meglepő, hogy az általunk ismert retróstílus utólag kapta a nevét, amikor a hálás utókor felkapta és tovább éltette. A saját korában a retrót úgy hívták: divatos.

A vintage szó a borászatból került át a trendkatalógusba, eredetileg szüretet, évjáratot jelölt – a régebbi évjáratú, nemes borok minőségével illették először a 20. századi divat meghatározó darabjait, majd általában a nosztalgikus tárgyakat.

A retró credója a feltűnés: vad, hangsúlyos geometriai formák, csíkok, pöttyök színes kavalkádjával, egyes részletek eltúlzott kihangsúlyozásával talált rajongókra: gondoljunk csak a hetvenes évek bútorszöveteire, vagy a diszkókorszak smink-divatjára, a cicaszemekre és a feltűnő kék szemfestékre! A retró trend egyik ihletője az art deco stílus, életre hívója pedig a fogyasztói társadalom kiteljesedése: jellemző rá az új, mesterséges anyagokban való tobzódás, a harsányság, az életöröm – a tizenöt perc hírnév jegyében a bárki számára elérhető luxusérzet (például a süppedős műszálas szőnyegek, vagy a plüss gallérok) és a csillogás mellett is hitet tesz. A retró tapasztalata, hogy kinyílt a világ: emiatt nem áll távol tőle az egzotikum sem.

A vintage viszont éppen, hogy kerüli a forma- és színorgiát, egészen más módon éri el, hogy követője kitűnjön a tömegből. A pasztel színek, az apró minták szelíden simulnak egymáshoz, a formák klasszikus vonalvezetésűek, a tárgyak patinásak és békés hangulatot árasztanak. A vintage a részletektől és az apró önellentmondásaitól lesz izgalmas és rafinált: az összeállítást például egy őrülten oda nem illő szeszéllyel bolondítja meg, a régiesre rádob valami kihívóan modernet, esetleg egy tárgy merőben új funkciót kap. Fűszernövényt a bádog öntőzőkannába? Miért ne? A nagyi sámliját a falra, könyvespolcnak? Csak nyugodtan! A gyerekszobába utazóbőröndből készült szekrényt? Remek ötlet!

A vintage a kipróbált, kiszolgált tárgyakat a kényelemérzet és az otthonosság letéteményeseinek tartja: a textíliáknál a puhaság alapkövetelmény ugyan, de ezt nem feltétlenül az elnyűttség okozza, a stílus jegyében fogant új ruhák is a viseletes darabokhoz méltóan kényelmesek.

A nosztalgiaőrület – akár a retró, akár a vintage jegyében tombol – nem állt meg a tárgykultúránál vagy a divatnál, egészen komplex formát képes ölteni: még esküvő- vagy rendezvényszervező irodák, szolgáltatások is szerveződtek a stílusok köré.

Most már csak arra vagyok kíváncsi, hogy fogják hívni a jelenlegi stílus trendi utánérzését pár évtized múlva – és vajon miről ismerszik majd meg?

Nektek mi jelenti a nosztalgiát? A retró vagy a vintage? Veszitek vagy készítitek?