Meska: Mesélj kicsit magadról!
Budapesten élek családommal, vidéken nőttem fel. Ezt fontosnak tartom, mert egyre inkább kezdem kiemelt értéknek tekinteni, hogy engem körülvett a népviselet, körülvett a vidéki élet. Akkor természetes volt, most sokszor hiányzik.
A foltvarrással a főiskolán ismerkedtem meg. Gyermekeim születése után vettem elő újra a varrógépem és azóta is ezzel a tevékenységgel kapcsolódom ki.
Jelenleg főállású édesanya vagyok. Nagyon élvezem, mert a varrással együtt most azt csinálom, amit igazán szeretek.
Meska: Mutasd be a boltodat és az Általad képviselt kézműves technikát!
Boltom kínálata vegyes. Saját munkáim mellett megjelennek szüleim által készített darabok is. Nagyon büszke vagyok rájuk és nagyon szívesen látom az ő munkáikat boltomban. Mint említettem kis faluban nevelkedtem, a galgamenti népviselet vett körül. Szüleim, nagyszüleim a téli napokban hímezték a népviseleti ruhákat, amelyek a hagyományőrző csoport munkájának köszönhetően mára újra fénykorukat élik. A kézzel hímzett motívumokat általános mai viseletbe próbálom én is becsempészni. Mert szépek, mert büszkék lehetünk ezekre a mintákra. A kézzel hímzett ruhákat magam rajzolom kalocsai illetve galgamenti motívumokkal és édesanyám hímzi.
Kovácsoltvas termékek pedig édesapám munkái. Én kitalálom, ő pedig megvalósítja.
Élvezem ezt a csapatmunkát.
Patchwork, azaz foltvarrással készült darabok műhelyemben kelnek életre. Elsősorban mese falvédőket készítek. Ismerős körben erre van a legnagyobb igény.
Egy elképzelt mesejelenet elevenedik meg a falvédőkön, amiről esténként a gyermek ágya mellett jókat lehet mesélni, továbbszőni.
Ezek a darabok rátétes technikával készülnek. Ott helyben születik. Rajzolom, vágom, varrom. Sablont ennél a technikánál soha nem használtam még.
Falvédők készítése közben ha kikapcsolódni szeretnék akkor születnek az apróbb tárgyak, "önző", saját örömömre. Ők találnak gazdára itt a Meskán.
Meska: Mióta meskázol, hogyan találtál rá a Meskára?
Két éve találtam rá a Meskára. Mielőtt feltöltöttem első darabjaimat, többen már ajánlották, hogy munkáim megállnák itt is a helyüket, de nem mertem belevágni. Azóta fontos nekem is ez a boltocskám.
Meska: Az alkotás mellett mivel töltöd szívesen a szabadidődet?
Főállású édesanya vagyok, négy lánygyermekünk van. Ez az első év, hogy már mindegyik iskolába vagy óvodába jár. Ezzel jelentősen megnőtt a szabadidőm. Nem is gondoltam volna, hogy mennyi mindent meg lehet varrni és mennyit lehet tervezni napközben.
Hétvégenként amikor csak tehetjük kirándulunk.
Vasárnaponként gyermekalkalmakat tartok gyülekezetünkben.
Már most tervezem a nyári táboroztatást, amikor 1 vagy 2 hétig óvodás korú gyermekekkel fogjuk "kincskereséssel" eltölteni az időt. Ez minden évben izgalmas kihívás és nagyon élvezem.
Meska: Hogyan képzeled el magad tíz év múlva?
Már nem főállású anya leszek, s terveim szerint visszamegyek tanítani. Lesz egy foltvarró szakköröm az iskolában az apró gyerekek társaságában és minden anyuka és nagymama "irigyelni" és csodálni fogja csemetéje saját kezű alkotásait. Kiállításokat szervezünk és élvezzük a varrás örömeit én pedig élvezem, hogy tovább adhatom.
Meska: Szerinted mire figyeljen az, aki sikeres eladó szeretne lenni a Meskán?
Mindenképp figyeljen az igényes kidolgozásra. Legyen nyitott a vevők igényeire és legyen jelen mindennap az "üzleti életében". Foglalkozzon a boltocskájával, szépítgesse, töltögesse. Az igényes munka pedig meghozza a gyümölcsét.