Az elmúlt időszak egyik fontos újdonsága, hogy egyre több foszforeszkáló, vagyis sötétben világító alkotás kerül ki a kezeid közül. Mi fogott meg ennyire ebben a technikában, és mit ad hozzá egy alkotáshoz az, hogy nappal és sötétben tulajdonképpen két külön arcát mutatja?
Tulajdonképpen maga a végeredmény az, ami igazán motivál ezeknek az alkotásoknak az elkészítésében. Imádom az éjszakai arcukat; ha kellően feltöltődtek, akkor pl. egy falióra vagy mandala órákon át, sőt akár egész éjszaka is képes világítani a falon. De nem csupán a nagyobb méretű alkotásaim között vannak sötétben világítóak, hanem szép számmal találhatóak „apróságok” is: kézzel festett foszforeszkáló ékszerek, hűtőmágnesek és kulcstartók. Sokan kérdezik tőlem, mi a különbség a fluoreszkáló és foszforeszkáló tárgyak között. Ami fluoreszkál, az csak az UV-fény hatására világít, a foszforeszkáló alkotásnak viszont nincs szüksége UV-fényre: rövid idő alatt feltöltődik természetes vagy mesterséges fényen, majd a sötétben önállóan világít. Éppen ezért a fluoreszkáló festékeket már nem is használom, egy ideje csak foszforeszkáló, vagyis sötétben világító festékekkel dolgozom. A vásárlók ennek különösen örülnek, hiszen a legtöbb embernek nincs otthon UV-lámpája. Nyáron éjszakába nyúló, többnapos fesztiválon is árusítottam, és sötétedés után még inkább vonzotta a tekinteteket a standom. A kisgyerekek is tátott szájjal nézték a nagy nappali- éjszakai arculatváltást, mintha Csodaországba léptek volna!


Már egész mandalákat és öröknaptárakat is sötétben világító festékkel készítesz, ráadásul egy-egy mintát kétszer kell megfestened. Mennyire más kihívás egy ilyen alkotás elkészítése, mint egy hagyományos festményé, és melyik világító munkádra vagy a legbüszkébb?
Egy sötétben világító alkotás elkészítése körülbelül dupla annyi idő, mint egy nem világító verzióé. A foszforeszkáló festék sűrű, ezért munka közben folyamatosan hígítani kell, de az igazi plusz munkát az jelenti, hogy nem lehet közvetlenül a lealapozott fa- vagy vászonfelületre felvinni. Először megfestem az alapszínt, majd a mintát először fehérrel pontozom, és csak száradás után festem fel ugyanazt a mintát foszforeszkáló festékkel. Ha például egy mindkét oldalán azonos mintával festett fülbevalót készítek, tulajdonképpen 8-szor (!)festem fel ugyanazt a mintát. Egy pár fülbevaló ugyanis két darabból áll, mindkettőnek két oldala van, és dupla rétegben festem őket. Ez jól mutatja, mennyi plusz munkát jelent egy ilyen aprólékos alkotás elkészítése. Személyes kedvencem a „Buddha virága” mandalám, és talán erre vagyok a legbüszkébb. Bár az első példány megrendelésre készült, a Buddha témájában teljesen szabad kezet kaptam. Szinte egy pillanat alatt villant be a lelki szemeim előtt a teljes mandala, amit aztán meg kellett festenem. Azóta többen is kérték már ezt a képet, és szerintem nem véletlenül varázsolja el az embereket. Olyan, mint egy mini univerzum: a hét fő csakra színeit is felvonultatja, és számomra ezáltal a teljesség érzését árasztja. Nemrég született meg ennek a képnek egy nagyobb méretű verziója is, másik kedvenc színvilágomban.


A sötétben világító 3D hatású mandala és öröknaptár egy régi terved, vágyad volt. Emlékszel arra a pillanatra, amikor először sikerült úgy megvalósítanod, ahogyan elképzelted? Milyen érzés volt látni a kész alkotást sötétben?
Idén nyáron jött el az ideje, hogy megvalósítsam az álmom: szerettem volna olyan alkotást festeni, ami egyszerre foszforeszkál, és ennek a tetejébe még a 3D hatás is jól érvényesül! Egy ideje már halogattam a megvalósítást, de a júliusi többnapos fesztivál extra motivációt adott, hiszen ott a standom éjszakai arcát is megmutathattam. Az első ilyen öröknaptáram és mandalám is gazdára talált a rendezvényen. Az első 3D hatású foszforeszkáló alkotásom az egyik Buddhás öröknaptáram volt. A második – egy mandala – pedig azért különleges számomra, mert ez lett az első olyan képem, amelynek a 3D hatása is érvényesül, és amely teljes egészében foszforeszkál, nem csak egy- egy részlete. Összességében szuper érzés volt: olyan, mintha egy mérföldkőhöz érkeztem volna, vagy kipipálhattam volna egy régóta dédelgetett tervet a bakancslistámról.


Az öröknaptár továbbra is az egyik legnépszerűbb terméked, amelyből már mintegy 70-féle változat közül választhatnak a vásárlók. Mi lehet ennek a különleges, személyre szabható ajándéknak a titka, és hogyan születnek az újabb változatok?
Az öröknaptárak népszerűsége talán abban rejlik, hogy a nevében is ott van: „örök”. Nem kell belőle minden évben újat venni, évről évre használható ugyanaz a darab. De ez az „örök” jelleg nem csupán erre vonatkozik, ennél sokkal többet jelent. Sokan szeretnének a számára legkedvesebbeknek valami igazán maradandót, emlékezeteset ajándékozni. Az öröknaptár azon kívül, hogy a lakás vagy asztal dísze, funkciója is van: naponta egy apró mozdulat, tekerünk egyet a dátumon, és könnyen nyomon követhetjük, hányadika van. Ráadásul személyre szabható, hiszen számos forma és színvilág közül tud választani a megrendelő. A lézervágott fa alapanyagot egy nagyon kedves és kreatív hazai készítőtől vásárolom; a vele való együttműködésből is születtek már újabb változatok, például amikor egy megrendelő megálmodott valamit. De sokszor festés közben jön az ihlet, és én is szívesen kísérletezem újabb és újabb színvilágokkal. Talán éppen ez teszi izgalmassá az öröknaptárakat: bár az alapjuk hasonló, a sokféle forma, minta és szín miatt szinte mindegyik egyedi, személyre szabható darab. A legelső öröknaptáram azóta is az egyik legnépszerűbb: a türkiz-arany cicás, amelyet azóta különféle méretekben és más színverziókban is elkészítettem:


Most kezdődik a kézzel festett határidőnaplók szezonja, miközben már a 2027-es darabok is megérkeznek. Milyen újításokkal készülsz az idei naplószezonra, és számíthatunk-e arra, hogy a sötétben világító változatokból is egyre több lesz?
Így van, szeptembertől decemberig tart a határidőnaplók szezonja. Nagy örömömre tavaly is sokan választottak kézzel festett naplóim közül, akár saját részre, akár szeretteiknek karácsonyi ajándékba. Vannak, akik annyira beleszerettek egy-egy naplóba, hogy minden évben megrendelik az aktuális évjáratot ugyanabban a színvilágban és mintával, mint az előző évben. Évről évre mindig megálmodok újabb mintákat és színvilágokat, miközben természetesen megmaradnak a jól bevált korábbi változatok is. Tavaly egyedi rendelésre született meg az első sötétben világító zsebnaptáram, idén pedig elkészítettem az első A5-ös méretű határidőnaplót is foszforeszkáló festékkel. Néhány újabb világító darab mindenképpen fog még születni, és hogy pontosan mennyi, az nagyban függ majd az érdeklődéstől. A határidőnaplók karácsony előtt mindig különösen népszerűek, ezért aki egyedibb elképzelést szeretne, annak érdemes időben felvennie velem a kapcsolatot. Egyedi igényekkel is bátran meg lehet keresni üzenetben, szívesen egyeztetek az elképzelésekről – és ez természetesen más alkotásaimra is vonatkozik.
