Rendben A weboldalon sütiket (cookie) használunk a biztonságos böngészés és jobb felhasználói élmény biztosításához.
Az oldal használatával elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztató

Interjú Hera kézműves alkotóval

Saját kézzel, szívvel-lélekkel

Bemutatkozik: Hera


Hera
bolt | | üzenek
2009. augusztus 03.
Meska: Kérjük, mutatkozz be röviden azoknak, akik még nem ismernek!

Horváthné Hódi Erika vagyok, kézműves. Férjemmel és három gyermekünkkel élek Sándorfalván, ami neve ellenére kisváros.
Tanult szakmám szőnyeg-, és gobelin-szövő és rajzoló.
Gyerekkorom óta minden kézzel készíthető dolog érdekelt.
Először anyukám maradék fonalai, textiljei, majd a gyöngyök és a rajzolás, festés. Művészeti középiskola után ékszerkészítőként dolgoztam. A gyermekeink mellett pedig sok-sok kézműves technikát kipróbáltam velük játékból.
Ebből maradt az örök szerelem: a textil.

Meska: Mióta foglalkozol ezzel a technikával és ki vagy mi indított el ezen az úton?

Mint olvashattátok a textilből alkotás már gyerekkorom óta jelenlévő foglalatosság az életemben. Nagymamámtól és anyukámtól tanultam szabni-varrni, horgolni, kötni. A művészetis tanulmányaim még inkább a szépséges kézművesség irányába terelt. Szabó Judit gobelin tervező, textil-művész Zoltánfy István, Orr Gizella festő művészek terelgettek tanulmányaimban, köszönet nekik érte. Nem különben illeti köszönet a férjemet, a barátaimat, hogy segítettek elindulni, s gyerekeimet, hogy viselték a kézműves-élet bonyodalmait.
Szeretem a tecnikákat ötvözni, ezért is használom a gyöngyfüzést is.

Meska: Hogyan szoktál alkotni, miből merítesz ihletet?

Ihletet legtöbbször a természetből merítek. Képes vagyok beleszerelmesedni egy virágba..., -így könnyű dolgom van, hiszen a természet igen kreatív alkotó. Csak figyelni kell rá!
Amúgy vázolok amikor eszembe jut, sok apró részletből áll össze az egész. Minta rajzolásnál meg belső látásra hagyatkozom. Igyekszem kellő alázattal leképezni az üzenetet. A színek elvarázsolnak és én is igyekszem varázsolni velük.

Meska: Az alkotáson kívül milyen kedves időtöltéseid vannak még?

Szeretem a természetet, a művészeteket, mindent ami a harmóniára törekszik. A népművészetet, a népzenét, a természetgyógyászatot, a gyógynövényeket, a vidéki létet, az egyszerűséget. Keresem ami mindezekkel kapcsolatos és igyekszem béépíteni a mindennapjainkba.

Meska: Mit tartasz fontosnak általában az életben és alkotóként milyen értékeket képviselsz?

A hagyományok megismerését, az átörökítését, beillesztését a mai modern ember zaklatott világába. Olyan tárgyakat szeretek alkotni, amelyek a harmónikus mintájukkal jelen vannak a mindennapi életünkben. A mintájukkal, színeikkel szépséget, boldogságot, örömöt közvetítenek. Ezért tartom fontosnak a kézzel készített használati tárgyakat is. A kézműves a számára legkedvesebb technikával, az alkotás örömével átitatva készíti el tárgyait, amely így sok barátságos üzenetet közvetít.
Fontosnak tartom, hogy a rohanás mellett, harmóniát árasztó tárgyakkal vegyük köröl magunkat, amiből erőt, nyugalmat meríthetünk.

Meska: Mit tanácsolsz azoknak az alkotóknak, akik nemrég kezdtek el árusítani a Meskán? Szerinted mi a siker titka?

Mindenképp a szívükből jövő alkotásokkal, éles, jól kivehető fotókkal, türelemmel fogjanak a meskázáshoz!


Szólj hozzá Te is!



Lépésről lépésre: Batikolt mandala


Batikolt mandala Egy mandalát készítettem batikolás technikával, amit rávarrhatunk egy polóra, vagy készíthetünk belőle Őrangyalt.

Elkészítéséhez ezek kellenek:

-egy darab természetes szálból szőtt anyag, pamutvászon, lenvászon, vagy hernyóselyem
-textilfesték az anyaghoz illő,
-fonaldarab, vagy spárga
-olló, tál, tű, cérna



Batikolt mandala Elkészítése:

Az anyagot négybe hajtjuk, mint ahogy a zsebkendőt, majd kötözzük.



Batikolt mandala A közepén hagyjunk egy ujjnyit, majd alatta nagyon szorosan elkötözzük a fonallal, úgy hogy többször körbetekerjük.



Batikolt mandala A kötözést annyiszor ismételjük ahányszor kedvünk tartja ill. engedi az anyagunk.




Batikolt mandala A textilfestéket a használati utasítás szerint feloldjuk a tálkába öntjük. Majd belemártjuk a textilünket. Szárítsuk meg. Rögzítsük a festéket, használjuk a textilfesték utasításait! Bontsuk le a kötözéseket, vasaljuk ki az anyagot.





Hozzászólások:



Ibolya
bolt |

Csatlakozom az előttem szólókhoz. Sok-sok örömteli alkotást és minden jót.

Hozzászólás dátuma: 2015. július 30.

Ritzy
bolt |

Egyszerűen a rajongód vagyok ! Hajrá Hera ! <3

Hozzászólás dátuma: 2015. július 30.

enciboltja
bolt |

Gyönyörűek a munkáid, további örömteli alkotást és sok sikert kívánok!

Hozzászólás dátuma: 2015. július 30.

sarbara

Kedves Hera!
Szerintem Ön ritka ragyogó tehetség, igazán gyönyörűek a munkái, gratulálok!
Barbara

Hozzászólás dátuma: 2014. november 21.

Daniel
bolt |

Gyönyörű munkáid vannak. Szívből gra-
tulálok!
Bertalanné

Hozzászólás dátuma: 2009. december 10.

hoyacarnosa
bolt |

Nagyon örülök! Szeretem amiket készítesz, tele vannak szeretettel :)
Ajánlom mások figyelmébe is!

Hozzászólás dátuma: 2009. augusztus 03.

Korábbi interjúk


bkrisztina
2016. június 28.

SamySeven
2016. június 21.

cecameca
2016. június 07.

BabaBoca
2016. május 31.

Mayanda
2016. május 10.

HerbaSzappan
2016. május 03.

annetextil
2016. április 26.

itsevas
2016. április 19.

Megtekintett termékek