Rendben A weboldalon sütiket (cookie) használunk a biztonságos böngészés és jobb felhasználói élmény biztosításához.
Az oldal használatával elfogadod a cookie-k használatát. Adatvédelmi tájékoztató

Interjú TomArtCollection kézműves alkotóval

Saját kézzel, szívvel-lélekkel

Bemutatkozik: TomArtCollection


 

 

Nem vagyok asztalos. Kiegészítőket, esztétikai élményt nyújtó tárgyakat próbálok készíteni, amikre jó ránézni, amik valami pluszt adnak a lakásnak; valamit, ami nem csak úgy van, hanem amin az ember akár el is időzik.

 

Meska: Ki készíti ezeket a szemet-lelket gyönyörködtető tárgyakat?

 

Hornyák Tamásnak hívnak; egy felvidéki kisvárosból, Nagykaposról származom. Kassán jártam középiskolába, aztán Budapestre érkeztem az egyetemre; azóta magyar állampolgár lettem, és most már itt vannak a barátaim, a családom, szóval „ide ragadtam”. Az egyetemen művészettörténetet tanultam, de hamar rá kellett jönnöm, hogy ebből nem fogok megélni. Ezért elmentem egy multi céghez, ahol szerencsére a nyelvtudásommal jól tudtam érvényesülni; 12 éve dolgozom ennél a cégnél. Az alkotás mindig is része volt az életemnek; festek és fotózok, korábban voltak saját kiállításaim is. Ezek mellé jött úgy 4-5 éve a famegmunkálás. Szerelem ez nekem, nem munka, hanem kikapcsolódás.

 

Meska: Hogyan kerültél kapcsolatba a fával, kitől tanultad a szakmai fogásokat?

 

A családban senki nem dolgozott kifejezetten fával. Édesapám autószerelő-ezermester; a házunkban mindent ő csinált, székeket, asztalt, konyhabútort; ezekhez én asszisztáltam erősen. A házunk alatt volt egy hatalmas műhely, és én ebben a műhelyben nőttem fel.  Megtanultam, hogyan kell kézbe fogni egy kalapácsot, csavarhúzót, fűrészt.  Aztán sok-sok év kimaradt, mert jött a középiskola, az egyetem. 

 

Meka: Hogyan került elő ismét a fa?

 

Egyetem alatt elkezdtem intenzíven festeni, és egy jól sikerült képemet be akartam keretezni, de pénzem persze nem volt rá; akkoriban örültem, ha sörre volt pénzem.  Épp lomtalanítás volt a körúton és az egyik kupacnál megláttam pár ócska, kidobott fadarabot; beugrott hirtelen, hogy én ezeket felhasználom. Szerszámaim persze nem voltak, ezért nagyon egyszerű, kollégiumi barkács módon levágtam, majd merőlegesen egymásra helyeztem a léceket. Ez teljes mértékben saját ötlet volt, mármint, hogy a hagyományos, 45 fokos szög helyett merőlegesen illesztettem össze őket. A keret tökéletesen sikerült, nagyon feldobta a képemet; a kereteimet egyébként a mai napig így készítem.

 

Meska: Mikor fordult komolyra a dolog?

 

Aztán megint évekre abbamaradt a dolog, de amikor a családommal beköltöztünk a mostani házunkba, előkerült újra ez a régi kép a kerettel. Az építkezés miatt épp rengeteg fahulladékunk volt, és beugrott, hogy hoppá, a képeket be kéne keretezni, a falakat fel kellene díszíteni, elkezdtem hát kereteket csinálni, aztán egyszer csak azt vettem észre, hogy elfogyott a faanyagom. Aztán jött szép sorban a többi tárgy; megláttam egy boltban egy zománcozott tésztaszűrőt, beindult az agyam, hogy ebből milyen tökjó lámpa lehetne, egyszerű kis deszkalapokkal, tiszta bauhaus stílusban. Aztán jött a villás ruhafogas ötlete; anyukámtól táskányi régi evőeszközt kaptam hozzájuk, ezeket lehet hajlítgatni, nem törnek el, mert ezekben még van anyag. Az akasztó egyébként az egyik sláger termékem, nagyon szeretik a vevők, már egy étterem is rendelt belőlük.

 

Meska: Alkotóként mi az ars poeticád?

 

Nagyon közel áll hozzám a bauhaus stílus; az én rusztikus tárgyaim is végtelenül egyszerűek, letisztultak, nincsenek túlcicomázva. Első a funkcionalitás. Nem használok színezést, a tárgyaimat sosem festem; a fa felületét először egy drótkefével mélyítem, mert így szépen kijön a fa erezete, a fényárnyék hatások. A felületet ezután égetem, majd ismét visszamaratom. A feleségem édesapjával, aki szintén ezermester, közösen találtuk ki ezt a marásos technológiát. A kisebb tárgyakhoz hulladék faanyagot szoktam használni, mert azt a fajta patinát semmi nem tudja visszahozni, amit a régi fa; rajta van a por, az eső, az évek nyoma. A méretesebb tárgyakhoz, bútorokhoz nagyobb mennyiségű, egységes faanyagra van szükség, ezért ezt újonnan szerzem be. Hátul a kertünkben van egy kis fészer, ott szoktam hétvégente dolgozni, ez az én kis birodalmam, amit imádok.

 

Meska: Mi volt eddig a legemlékezetesebb munkád?

 

A legújabb tárgyam egy fiókos szekrény, ami öt munkanapig készült.  Nagy kihívás, ha olyan tárgyat kell csinálni, amit korábban sosem készítettem; mindig kicsit izgulva állok neki, hogy fog sikerülni. A mostani fiókos szekrényem is ilyen, sok mindent ki kellett találni hozzá, amit eddig még nem csináltam. Vácon van egy jó kis antik bútoros üzlet, ott mindig nagyon nyitott szemmel járok, valósággal fotózok a szememmel. Praktikákat, ötleteket keresek, például arra, hogy egy fiókot hogy lehet megoldani anélkül, hogy fém sínt kelljen rakni bele. Nálam nem találsz szögeket, csavarokat; ha mégis, akkor jól el vannak rejtve. Ennél a bútornál sem akartam, hogy fémet lehessen látni, nem akartam fém síneket, mint egy ikeás fiókban. Megnézegettem az antik bútoroknál használt megoldásokat és ezek alapján megcsináltam a saját verziómat.

 

Meska: Milyen pluszt hozott az életedbe a Meskán való szereplés?

 

A Meskán még csak pozitív tapasztalataim voltak. Én alapvetően nem ebből élek; persze jó, hogy van egy kis plusz bevételem, de igazából nem is ezért csinálom. Nagyon jó érzés valamit alkotni, valami újat létrehozni. Egyre többen keresnek fel, gratulálnak a munkámhoz, a pozitív visszajelzések pedig mindig jól esnek az ember lelkének. A Meskán találtak rám a Családbarát magazin szerkesztői is, akik nemrég meghívtak a műsorukba. Egy villás akasztót készítettem a stúdióban, nagyon jól sikerült az egész, és sokan gratuláltak utána.

 

Meska: Mit kívánnál magadnak a jövőre?

 

Izgalmas megrendeléseket; szeretem a kihívásokat, most például épp egy 180 centi magas bortartót csinálok, amivel ismét fel lett adva a lecke. Az ilyen különleges kérésekkel folyamatosan bővül a portfólióm, de ezek a kihívások inspirálnak is engem. Talán ezért is van, hogy nemigen szoktam visszamondani rendeléseket.  

Hála istennek a nyolcéves fiacskám is érdeklődik a munkám iránt, mindig ott forgolódik körülöttem a műhelyben. Annak idején nekem sem volt olyan, hogy „édesapám mutasd meg ezt vagy azt” mindig csak ott voltam és aztán ragadtak rám a szakmai fogások; remélem az évek során az én fiam is eltanulja majd tőlem a fa szeretetét.


Szólj hozzá Te is!



Hozzászólások:



poszeger

Nagyon érdekes az interjú, jó volt olvasni. Csodaszépek és eredetiek az alkotások.

Hozzászólás dátuma: 2016. február 27.

eviara
bolt |

Gratulálok nagyon hiteles,az életérzés amit leírtál sugárzik a tárgyaidból:)

Hozzászólás dátuma: 2016. február 24.

Korábbi interjúk


bkrisztina
2016. június 28.

SamySeven
2016. június 21.

cecameca
2016. június 07.

BabaBoca
2016. május 31.

annetextil
2016. április 26.

itsevas
2016. április 19.

serin
2016. április 12.

Ilkamuvek
2016. április 05.