Tringer László „kovacsoltvastermek” néven található meg a Meskán. A 37 éves alkotó úgy áll az élethez, ahogy a nagypapája tanította neki: „Nem csak azért van az ember feje, hogy csak a kalapot hordja rajta.” Interjú egy korlátokat nem szerető alkotóval.
Meska: A Meskán lehet megvenni az alkotásaidat: ágy, gyertyatartó, virágpolc, szék, szánkó. Online vásárolnak ma ilyesmiket az emberek?
Abszolút. Körülbelül 5 éve meskázok, úgy 2‐3 éve kezdett igazán felfutni a dolog. Akkor jöttem ugyanis rá, hogy a Meska adta lehetőségekkel élnem kell és nem elég csak szeretni a szakmámat, hanem üzletileg is oda kell figyelnem. Például számítanak a fotók, hogy vannak‐e akciók, stb. Korábban ilyesmivel nem törődtem. Igazából a határidőkkel nehezen bírok néha, ebben kellene fejlődnöm, de az alkotó folyamat néha nem tervezhető előre pontosan.
Meska: Van segítséged, vagy mindent egyedül csinálsz?
Tulajdonképpen egyedül. Az édesapám néha besegít, illetve valahogy úgy vagyok ezzel az egésszel, hogy egy kívülállónak nem tudom elmagyarázni, hogy mit is szeretnék valójában. Nem mindig úgy alkotok, hogy megrajzolom, megtervezem, aztán a rajz alapján megvalósítom. Nálam ez úgy működik inkább, hogy nekiállok, és közben jönnek az ötletek.
Meska: Honnét jön a vas iránti szereteted?
Az édesapám lakatos, az anyukám tányérfestéssel, hímzéssel foglalkozott most virágkötő. A gyakorlati, illetve művészi érzékük ötvöződött bennem. Ebben a közegben nőttem fel, és nagyon korán megtanultam rajzolni. Utána azonban sokáig kerestem az utamat, és csak 30 évesen találtam meg, hogy mivel is szeretnék foglalkozni igazán. Ebben nagy szerepe volt a páromnak, aki támogatott és hitt bennem. Későn érőtípus vagyok, aki nem szereti a korlátokat és sokáig keresi a megfelelő utat.
Meska: Vannak még itthon kovácsok? Olyan ritkán hallani ma már erről a szakmáról.
Igen, és anélkül, hogy bárkit megbántanék, azt gondolom, ennek többek között az is az oka, hogy a ’90‐es évektől elkezdtek a gépek által gyártott, hidegen sajtolt dolgokat behozni külföldről. Ezek egyszerűbb, olcsóbb termékek, de az avatatlan szem nem látja a különbséget. Beterítették a piacot, rengeteg kerítés, kapu készült így, és ez majdnem „megölte” a hazai kovácsokat. Pedig a magyar kovácsok tudása világhírű. Az utóbbi 5‐7 évben az emberek újra felfedezték a kézzel készült kovácsoltvas alkotások értékállóságát.
Meska: Azaz?
Azaz van, aki valóban befektetésként tekint a kovácsoltvas alkotásokra. Például nagymértékben megnövelheti egy ingatlan értékét egy igazi kovácsoltvas kapu. Nem a mostani piaci értéke a fontos például egy kovácsoltvas korlátnak egy ingatlanon belül, hanem az a potenciál, hogy évek múlva sokkal többet fog érni. Gondolok itt arra, hogy egy klasszikus módszerekkel készült egyedi kovácsoltvas kapu, szebb, tartósabb, értékesebb, mint egy zártszelvényből készült tömegcikk. Ezt ki‐ki maga dönti el. Elég csak a régi kastélyok vaskapuira gondolni – azok még ma is igazi kapuk!
Meska: Hogy készül, mondjuk egy ágykeret?
Szinte mindent kéziszerszámokkal készítek, nem nagyon használok gépeket. Még a szerszámokat is én gyártom magamnak, a fogókat, sablonokat, stb. Egy közepesen összetett ágyat kb. 1 hét alatt készítek el, ha napi 10‐12 munkaórával számolok, ebben benne van a nyersanyag megmunkálása, a kalapálás, kovácsolás, és a hegesztés vagy szegecselés, pántolás is. A jövőben szeretnék üzletileg tovább fejlődni, külföld felé is nyitni, illetve nagy vágyam, hogy egy olyan formavilágot hozzak létre, amivel még jobban kifejezhetem önmagam. Jó lenne, ha végre arra is jutna időm, hogy a páromnak készítsek valami kovácsoltvas tárgyat…