Meska: Kérjük, mutatkozz be röviden azoknak, akik még nem ismernek!
Mánfai Kinga vagyok, 21 éves egyetemista. A PTE TTK-n tanulok biológia szakon. Ez távol áll az alkotástól, de sokféle dolog iránt érdeklődöm, a biológiát is fontosnak tartom.
17 éve Abaligeten élek családommal, 2,5 éve pedig van egy nagyszerű Balázsom, aki a másik felem.
Sokan "cseresznyéslány" néven ismernek, ez is Balázstól származik. Van egy pólóm, amin apró cseresznyék vannak, régebben nagyon sokat hordtam, így rám ragasztotta ezt a nevet :)
Meska: Mióta foglalkozol ezzel a technikával és ki vagy mi indított el ezen az úton?
A boltomban most több féle technikával is találkozhatnak az idetévedők, de a süthető gyurma az elsődleges alapanyagom. Mondhatnám, hogy már kiskorom óta, de azokkal a figurákkal legfeljebb a nagyszüleim előtt büszkélkedek :)
Komolyabban kicsit több mint egy éve alkalmazom a gyurmát. Nagyon szeretem, mert olyan színes, mint én. Rengeteg dologra fel lehet használni, és határtalan szabadságot ad az ember kezébe.
A legelső löketet Nova ékszerei adták. Szerintem (remélem) elég jól kinőttem magam, és kialakult a saját stílusom, amire leginkább az jellemző, hogy nagyon színes, vidám és bohókás.
Meska: Hogyan szoktál alkotni, miből merítesz ihletet?
Mostanában a suli és az időhiány miatt kicsit trehány módon sokszor csak a laptop felett gyúrok; de kikapcsol, ha beülünk családilag a tévé elé egy filmre, én meg közben szöszmötölök.
De mindenképp csak akkor alkotok, ha egyedül vagyok itthon. Balázs mellett sosem.
Sok ötletet a vásárlóim adnak az egyedi megrendelésekkel, amik néha annyira megtetszenek, hogy később is készítek hasonlót, vagy 1-2 figurát tovább gondolok.
Egyébként spontán és időszakosan jönnek az ötletek. Vannak terméketlen időszakaim, de ha eszembe jut valami, akkor az egyik vonzza maga után a másikat, úgyhogy fontos magamnál tartanom az ötletelgetős füzetem.
Sok őrültség szokott eszembe jutni, szerencsére vannak más őrültek is, akik vevők ezekre :)
A filcből készült dolgaimnál szintén dominálnak a színek és a bolondságok.
Mindig más inspirál. Amik éppen körülvesznek, ami felé épp elkalandoznak a gondolataim, amit épp meglátok a tévében, amilyen zenét éppen hallgatok; MINDEN!
Sokszor a családom és a barátaim is jó ötletekkel szolgálnak.
Néha a gyurmák színei is adják magukat, hogy 1-1 ékszer elkészülhessen.
Meska: Az alkotáson kívül milyen kedves időtöltéseid vannak még?
Fú, rengeteg minden!
Kb 17 éve néptáncolok (most már 6. éve a pécsi Misina Néptáncegyüttesben) így ez az, ami heti két alkalommal 2,5-2,5 órára, illetve a rengeteg fellépés idejére lefoglal.
Szerencsére sok lehetőségünk adódik izgalmas helyekre eljutni, többször megfordultunk már külföldön is.
Ehhez a hobbimhoz kapcsolódik, hogy nagyon szeretek táncházba, vagy folkkocsmába járni barátokkal, borozgatni; de koncertekre is szívesen járok, tini korom óta :)
Rengeteg zenét hallgatok. Mostanában elsősorban népzenét (különösen kalotaszegit és bonchidait. Herczku Ági hangjába meg egyenesen szerelmes vagyok.) de nagyon sok stílusra vevő vagyok.
Főleg az indie/rock vonal, amit a magaménak érzek.
Szerencsére már néhány nagy külföldi kedvencem koncertjére sikerült is eljutnom (Coldplay, JET, Nouvelle Vague, Razorlight), de a magyarok közül is vannak jócskán (30y, Amber Smith, Kispál, HS7, Yonderboi, Zagar, Neo, Erik Sumo Band, Puzzle, EZ Basic, stb.)
Ezeken kívül szívesen nézek filmet elalvás előtt Balázzsal (itt is hosszú a lista, de mondjuk emeljük ki most a Benjamin Button különös életét) kirándulni, fényképezni, fűben heverészni, eget bámulni, kutyázni, vásárolgatni, bogarászni, barátnőzni, ilyesmi.
És mostanában különösen szívesen tölteném az időm alvással, tudjátok: délig, vekker és legfőképp lelkiismeret furdalás nélkül, sokáig az ágyban lustálkodva, és a fény is szűrődjön be a függönyön át. Na, ilyen rég volt sajnos.
Meska: Mit tartasz fontosnak általában az életben és alkotóként milyen értékeket képviselsz?
Nehéz mindent felsorolni. Legfontosabb talán az őszinteség önmagunkkal szemben is, és a becsület.
De talán nem az érvényesüléshez. Legalábbis nem ezt tapasztalom, de azért bízom benne, hogy egyszer az őszinte és becsületes emberek érik el a céljukat.
Jó, ha az embernek normális értékrendje van. Emberként és alkotóként is. Utóbbiként fontos, hogy tudjuk értékelni a saját munkánkat, sose becsüljük alá, de felül sem szabad!
Ja, majd' elfelejtettem: mosolyogjunk!
Meska: Mit tanácsolsz azoknak az alkotóknak, akik nemrég kezdtek el árusítani a Meskán? Szerinted mi a siker titka?
Nehéz olyan tanácsot adni, ami korábban nem hangzott el, de talán az én példám is mutatja, hogy az ember idővel mennyit fejlődik.
Ehhez pedig kitartás kell!
Talán vannak, akik ügyesebbek nálam, és egyből profi termékekkel és fotókkal indítanak.
De figyeljetek rá, hogy ne egymás után töltsetek fel 10 terméket, hanem mondjuk minden nap egyet, de legalábbis mindenképp várjátok meg, hogy az előző lekerüljön a főoldalról!
Amíg nem sokan ismerik a munkátokat addig szükséges az állandó jelenlét!
Ha több mindenkit kedvencként jelöltök, akkor szintén nagyobb eséllyel fedezik fel a boltotokat. Mindenképp írjatok informatív, és kedves leírást a termékről, hiszen az sokkal meggyőzőbb. Használjátok ki a profil oldalon a bemutatkozásra adott lehetőséget!
Higgyétek el, sokkal közvetlenebbé és szimpatikusabbá válik az az alkotó, akit kicsit közelebbről megismerhetünk, aki vállalja az arcát.
Az alkotásaitok - bármilyen technikát is űztök - legyenek igényesek és különlegesek, amikről később is felismernek titeket.
Valami olyat alkossatok, amin látszik, hogy szeretettel készült, és legyen saját stílusa, még akkor is, ha más is készít hasonlót.
Fontos a jó fotó, amin megakad az ember szeme, ugyanakkor könnyen ki lehet ragadni a lényeget.