Ez az elsősorban, de több szempontból praktikus székmagasító, mely az IKEA-ban kapható JOKKMOKK székre készült, nemcsak helyet takarít meg a lakásban, (hisz nem kell egy külön gyerekszéket kerülgetni), de később könnyedén visszaalakítható az eredeti, felnőtt méretű székké. A székmagasítót ugyanis ugyanaz a négy csavar rögzíti, mint az eredeti gyári ülőlapot.
Előnye továbbá az is, hogy magassága a JOKKMOKK étkezőasztal méretéhez igazodik, a gyerekek számára biztonságot nyújtó karfa ellenére, a szék betolható az asztal alá, szemben a legtöbb klasszikus etetőszékkel.
Általa nemcsak kényelmesen együtt tud enni a család, de bármi más közös elfoglaltság (rajzolás, színezés, gyurmázás, festés, stb.) során is nagy hasznunkra lehet.
A karfás székmagasító tömör fenyőből, pácolással készült, az ülőlap 5 cm magas (4 cm-el magasabb, mint az eredeti ülőlap).
A képen látható terméket rendelésre készítjük. Elkészítése a megrendelést követően 7 nap. A székmagasító, hozzávaló, az ülőfelületen lévő, fixen rögzített, műbőr borítású (könnyen tisztántartható) 4 cm-es és a levehető háttámlájú, szintén műbőr borítású, 14 cm vastag párnákkal együtt is rendelhető. A párnák ára 3500 Ft.
Postázás esetén az aktuális postai díjszabás szerinti árat fogom felszámítani. POSTÁZÁSRA KIZÁRÓLAG minden HÉTFŐN és CSÜTÖRTÖKÖN kerül sor!
Ha tetszenek termékeink, jelölj kedvenc készítődnek, így a főoldalon (lent) folyamatosan értesülhetsz legújabb termékeinkről. Ne maradj le semmiről!
Raktárkészletünk folyamatosan változik, vállalási határidőink ezért tájékoztató jellegűek.
Így ha a szövegben szereplő határidőn belül mindenképp szeretnéd, hogy elkészüljön a termék, kérünk, hogy vásárlás előtt írj belső üzenetet, hogy elkészítésének határidejéről nyilatkozhassunk, elkerülendő a későbbi kellemetlenségeket!
Megértésed előre is köszönjük!
Futárral 1 munkanapon belül juttatjuk el csomagod!
Lehetséges szállítási módok és díjai (Magyarországra)
|
Egy termék |
Több termék |
Személyes átvétel
(Budapest)
|
0 Ft |
0 Ft |
csomagautomata előrefizetéssel
|
1 090 Ft |
1 090 Ft |
Futárszolgálat előre fizetéssel
|
2 200 Ft |
2 500 Ft |
Futárszolgálat utánvéttel
|
2 800 Ft |
3 100 Ft |