A labirintus 1.
A labirintus ötezer éves szimbólum, mely eredetileg a temetkezésekhez, halottkultuszhoz kapcsolódott, majd a halálból való újjászületés jelképeként, mint belső út, mitikus jelentést hordozott, és a termékenységkultuszok részévé vált. A középkorban spirituális értelmezése került előtérbe, a bűnbánat és az üdvözülés útját szimbolizálta. Később talizmán lett belőle, mulatságok és táncok színhelye, majd díszítőelemmé és játékká egyszerűsödött.
A görög hagyomány szerint egyszer egy ősi istenség szállt a földre azzal a paranccsal, hogy barázdálja fel a világot. Eszköze egy kétélű bárd, a labrüsz volt.
Bárdjával a sötétségbe sújtott és elkezdett körbe járni. Ahogy haladt, az általa vájt ösvény megtelt fénnyel. De a kétélű bárddal kettős csodát vitt végbe. Egyik felével a külvilágban, a másik felével saját belső világában teremtett rendet és világosságot.
Az ösvény, melyet rajzolt, egy labirintus volt, és mire a közepéig jutott, már nem bárdot tartott a kezében, hanem egy fáklyát. A világ és önmaga ismeretét találta így meg.
A labirintusok erre a megismerésre hívják fel az emberek figyelmét, akik az életük zűrzavarában keresik a fogódzót, akik arra törekednek, hogy rendezett és önmaguk által irányított világban éljenek.
A labirintus vagy labürinthosz a klasszikus görög mitológia szerint szobákból és folyosókból álló, áthatolhatatlan építmény.
A monda úgy szól, hogy Minósz, krétai király parancsára Daidalosz, a legendás hírű ezermester készített a knósszoszi királyi palotában egy labirintust. A király ide zárta Minótauroszt, az ember testű, bikafejű szörnyet, akit Thészeusz, Athén hercege a krétai királylány, Ariadné segítségével legyőzött.
Minósz király leánya egy gombolyagot (napút szimbólum) adott Thészeusznak, aki, miután megküzdött a szörnnyel és végzett vele, a fonalat visszafelé követve jutott ki a labirintusból.
Daidalosz a labirintus megépítése után a magának készített viaszszárnyak segítségével menekült ki a szövevényes építményből.
A legendabeli labirintus neve valószínűleg az ókori Görögországban, elsősorban Kréta szigetén kiteljesedett Bika-kultusz szertartásainál használatos szakrális, kettős bárd a labürosz nevéből ered. Ez a fegyver egyben Theszeusz fegyvere is volt Minotaurusz ellen. A győztes küzdelem végén ünnepi táncot jártak, és a fonalba kapaszkodva újra végigjárták a labirintust.
A történet valódi főszereplője Ariadné. Az ő fonala és leleményessége nélkül a hős nem ért volna célt és nem talált volna vissza. Egy ókori táblán a következő felirat olvasható: Ariadné, a Labirintus úrnője. Ebben az olvasatban Ariadné egy matriarchális földanya szimbólum.