Meska: Kérjük mutatkozz be röviden azoknak, akik még nem ismernek!
Tóth Gabi vagyok.
10 éve Ráckevén élek .
A Dekorsuli elvégzése után, 15 évig reklámgrafikai tevékenységgel foglalkoztam (kiállítások, arculattervezések, kiadványok tervezések, nyomdai előkészítés?) saját vállalkozásomban.
Aztán más szelek fújtak, ez a szakma is teljesen átrendeződött. Eljött a stúdiók, ügynökségek kora, nekem meg megszülettek a gyerkőcök.
Meska: Miért pont ezt a technikát választottad? Ki vagy mi indított el ezen az úton?
Saját műhely révén, illetve egy karácsonyi ajándék kapcsán (lombfűrész) belevágtam a fűrészelgetésbe, festegetésbe. A sok bátorítás után egy helyi rendezvényen is megmertem mutatni próbálkozásaimat. A sikereken felbátorodva egyre merészebb lettem.
Mindez az elmúlt két év eseménye. Sok tapasztalattal lettem gazdagabb és egy új szakmát, a kézművességet kezdem kitanulni, annak minden nehézségével és örömével együtt.
Meska: Az alkotás mellett mivel töltöd szívesen a szabadidődet?
Én ebből a tevékenységből próbálok megélni.
Így az alkotás és a "termelés" mint elfoglaltság teljesen kiszorította a szabadidőt. Gyakorlatilag nincs.
Próbálok időt lopni, ha sikerül kirándulunk, biciklizünk és otthon semmit teszünk, mert szeretek otthon lenni nagyon.
Meska: Mit gondolsz, miért jó az, ha az emberek kézműves tárgyakat vásárolnak?
Mert, kézzel készül. Úgy gondolom, az aki a kezével minőséget állít elő, azt bizony pár 10 éven belül varázslónak fogják hívni.
Meska: Mit tanácsolnál az új boltosoknak?
Tudást, kitartást, sok-sok munkát. És persze ehhez is szerencse kell.