Gondolkodtál már azon, hogy a makramé mint vizuális nyelv miként tudná kifejezni egy ember személyiségét vagy egy életszakaszát - akár úgy, mint egy személyre szabott történet?
Szuper kérdés, igen, gondolkodtam már ezen. Gyakran mondom, hogy nincs két teljesen egyforma makramé, ugyanúgy, ahogy nincs két egyforma ember sem. Hiába készül két makramé ugyanabból a fonalból, ugyanazzal a mintával, nem lehetnek 100%-ban egyformák, hiszen nem tudom ugyanolyan szorosra húzni a csomókat és nem tudom miniméterre ugyanolyan hosszúra vágni a fonalat sem, ezek az apróságok tesznek különlegessé minden darabot. Amikor egyedi megrendelést készítek, akkor természetesen ez fokozottan igaz. Gyakran érzem azt, hogy az adott életszakasz - legyen az költözés, családalapítás vagy egy új kezdet - finoman beleszövődik a megrendelésbe. Sőt, az óriás makramé mandalák esetében többször is előfordult már, hogy a megrendelő kimondottan szerette volna, hogy az adott életszakaszát szimbolizálja a falidísz, pl. a fonal színével vagy a mandala mintájával. Ez számomra mindig hatalmas megtiszteltetés, hogy egy ilyen személyes történet részese lehetek a munkám által. Főleg, hogy tudom, sok éven keresztül fogja díszíteni a megrendelő otthonát az általam csomózott makramé. A DIY (”csináld magad”) csomagoknál pedig még személyesebb ez a folyamat: ott már közvetlenül a megrendelő, azaz az alkotó viszi bele a saját történetét, érzelmeit, gondolatait a csomókba. Így a végeredmény nemcsak egy dekorációs tárgy lesz, hanem egy személyes élmény, egy emlék.

Amikor egy megrendelő különleges színt vagy motívumot kér, hogyan alakítod át azt a saját művészi szemléleteddé?
Nagyon szeretem az ilyen kéréseket, mert ilyenkor valódi párbeszéd alakul ki köztem és a megrendelő között. Amikor elindítottam a vállalkozásomat, igyekeztem minden elképzelést maradéktalanul megvalósítani, ez akkor a tanulási folyamatomnak a része volt.Azóta azonban sokat tisztult a saját vizuális világom. Ma már tudatosan figyelek arra, hogy csak olyan makramék kerüljenek ki a kezeim közül, amelyek valóbanilleszkednek a FABO handmade stílusához. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy gyakran javaslok finom módosításokat, küldök inspirációkat, harmonikusabb színösszeállításokat, és az esetek többségében ezek még jobban kiemelik az eredeti elképzelést. Nagyon ritkán fordul elő, hogy egy kérést nem vállalok el, de ez azért van, mert (szerencsére) nem is igazán keresnek meg olyanokkal, amik nem “passzolnak” hozzám. Aki tőlem rendel az rezonál velem, a márkámmal és az időtálló, letisztult stílusommal. Szóval, pontosan tudja, mire számíthat, mit kap, ha tőlem rendel.

Ha a makramé-csomózás helyett egyetlen másik kézműves technikát is kipróbálhatnál életed végéig, mi lenne az, és miért?
Húú ez egy nehéz kérdés. Mivel kicsi korom óta nagyon szeretek kézműveskedni, ezért korábban már sokmindent kipróbáltam. A makramézás volt az első olyan, amit tényleg magaménak éreztem, szóval nem szívesen mondok “helyette” másik technikát. Szeretek rajzolni és festeni, ezért is van néhány képeslap a Meska boltomban, amiknek a mintáját én rajzoltam. De ez tényleg inkább csak egy hobbi, és meg is tartanám ezen a szinten, a saját kikapcsolódásomra. Azonban nem szeretnék kibújni a válasz alól, szóval, ha mégis választanom kellene, akkor az az agyagozás lenne. Nemrég részt vettem egy workshopon, és nagyon megfogott az élmény. Mindig is vonzott az a letisztult, természetes formavilág, amit az agyagból ki lehet hozni. Ennél a technikánál tetszik, hogy ugyanúgy, mint a makraménál itt is közvetlenül a kezeimmel alakíthatom a tárgyat egy lassú alkotási folyamatban. Szeretem az olyan technikákat, ahol az anyag tisztelete fontos szerepet kap: a makraméban a fonal, a kerámiában az agyag. Szóval, lehet, hogy a jövőben még visszatérek hozzá, de egyelőre biztosan marad a makramézás!
Volt olyan tárgy, amit elkészítve úgy érezted, hogy a saját alkotói karaktered „átíródott” ? Például egy formavilág vagy színkombináció új irányt adott a munkáidnak?
Igen, az első nagy méretű (80 cm átmérőjű) makramé mandalám ilyen volt. Amikor elkezdtem, még nem tudtam, mennyire meghatározó lesz számomra. A részletgazdagsága, a mérete és az, hogy mennyi időt töltöttem vele, teljesen más jelenlétet igényelt tőlem. Ott éreztem először igazán, hogy nem csak kisebb dekorációkat szeretnék készíteni, hanem olyan darabokat is, amelyek tereket töltenek be és karaktert adnak egy otthonnak vagy egy üzlethelyiségnek. Ez a mandala segített elkezdeni letisztítani a stílusomat és bátrabban képviselni azt az irányt, ami ma a FABO handmade világát meghatározza. Nem véletlen, hogy az első DIY csomagom is egy mandala készlet lett.

Mi az a makramé-projekt, amit egy év múlva szívesen elővennél újra, mert úgy érzed, hogy még nem mondtál el vele mindent, amit szeretnél?
Egyetlen konkrét projektet nehéz lenne kiemelni, de az óriás makramé dekorációk világa ilyen számomra. Minden egyes nagyobb makramé egy új kísérlet az arányokkal és a finom részletekkel. Hiába készítettem már több mandalát, még mindig érzem, hogy van bennük felfedeznivaló: új minták, sűrűbb textúrák, merészebb, mégis harmonikus színmegoldások, vagy akár még nagyobb méretek! Ezekben a munkákban számomra az a legizgalmasabb, hogy egyszerre tudnak letisztultak és erőteljesek lenni. Emellett a nagyobb falidíszek, függönyök és térelválasztók is olyan területet jelentenek, ahol még sok tervem van a jövőre nézve.
Hiszek abban, hogy egy kézzel készült tárgy nemcsak díszít, hanem történetet hordoz, és egy tudatosan megtervezett makramé képes valódi karaktert és hangulatot adni egy térnek.