Meska: Kérjük, mutatkozz be röviden azoknak, akik még nem ismernek!
Üdvözlöm!
Kovácsné Lente Júlia vagyok,egy szépséges faluban, Makláron élek családommal.
A férjem Tamás.
Ő az aki nekem adta a A Műhelyét, hogy nyugodtan alkothassak és ne csináljak már mindig olyan rumlit a lakásban.
Ezért hálám Őt örökké üldözni fogja :o)
A gyerekeink Aliz és Miksa. Nekik azért vagyok hálás,mert vannak nekünk.
Meska: Mióta foglalkozol ezzel a technikával és ki vagy mi indított el ezen az úton?
Dédanyám varrónő volt - ruhákat készített - tőle kaptam ajándékba a varrás szeretetét.
A varrógép, amin a Dédi tanult varrni, ma már az enyém.
Nem használom, "csak" őrzöm.
Megvan a centije is, a gombos doboza, a mágnese, amivel az elkószált gombostűket összeterelgette.
Ő maga pedig örökre a szívemben él.
Mindig találtam valamit amivel bíbelődhettem, ezek közül maradt a varrás a legfontosabb.
Meska: Hogyan szoktál alkotni, miből merítesz ihletet?
Az alkotás hangulatfüggő dolog.
Ha belelendülök a varrásba, akkor napokig csak azzal akarok foglalkozni és minden mást hanyagolnék.
Néhány ilyen pörgős nap után aztán jön a lecsendesedés, és hiába is szeretnék valami újjal előállni, nem megy.
Eleinte küzdöttem ez ellen, de beláttam, hogy felesleges, mert néhány nap elteltével úgyis újra beindul minden.
Ihletet adnak a textilek, a színek, minták, gyerekeim rajzai, a Természet, az állatok és még sorolhatnám.
Meska: Az alkotáson kívül milyen kedves időtöltéseid vannak még?
Szeretek olvasni, eget bámulni, zenét hallgatni, aludni, barkácsolni, sétálni, rajzolni, kirándulni, gyerkőceinkkel bohóckodni, meg hasonló jó dolgokat csinálni.
Meska: Mit tartasz fontosnak általában az életben és alkotóként milyen értékeket képviselsz?
Megtaláltam az utam, hálás vagyok ezért.
Nekem most ez a legfontosabb.
Fontos,hogy adhatok magamból valamit.
Ha alkotok, azt jó kedvvel, szeretettel, pozitív érzésekkel, gondolatokkal teszem.
Benne vagyok, Én vagyok!
Ha ezt tovább tudom adni másoknak, az jó.
Meska: Mit tanácsolsz azoknak az alkotóknak, akik nemrég kezdtek el árusítani a Meskán? Szerinted mi a siker titka?
Nem tudom mi a siker titka.
Mindenképpen legyen igényes és saját, egyedi ami a Meskára kerül.
Nagyon fontos a "tálalás" is.
Például sok alkotónál előfordul, hogy nem írnak magukról semmit, pedig érdekelne ki áll az alkotások mögött.
Még ha csak néhány sor lenne is az, nagyon sokat számít.
A fotók.
Azok nálam sem tökéletesek még, de igyekszem, és határozottan javulok!