Mindenképpen valami olyan lágy és magával ragadó hang vagy dallam, amely az érzelmeinkre hat, a szívünkig, lelkünkig hatol és megnyugtat. Több dallamot is hallok éppen… szól egy zongora, Chopin egyik legismertebb noktürnjét hallom a fülemben, az Op. 9 No. 2-t; vagy éppen egy lágy női hang ragad magával, mint például Enya One by one című dala; de a természet felé is fordulhatunk, hiszen egy patak csobogása a madarak énekével, és a lágy szellő susogásával olyan megnyugtató.
Amikor egy hétköznapi tárgyra elkezded felpontozni a mintát, mikor érzed azt, hogy „most vált műalkotássá”?
Hétköznapi tárgy…ez már önmagában elgondolkoztat. Vegyünk például egy bögrét vagy egy jegyzetfüzetet, elsőre egyértelműen hétköznapi mind a kettő, megisszuk a bögrénkből a reggeli teánkat, vagy éppen a napi teendőinket írjuk a jegyzetfüzetbe. De vajon akkor is hétköznapi tárgyként gondolunk rájuk, ha a párunk a szülinapunkra lep meg minket egy bögrével, ami a kedvenc színeinkkel lett megfestve, vagy éppen a jegyzetfüzetbe egy fiú verseket fog írni, és a színeknek és a formavilágnak is ezzel összhangban kell lennie. A kérdésre több válasz is megfogalmazódik bennem. Akkor érzem ezt, amikor - a színek, a formavilág és a stílus egy egységet képez, és azt mondom magamban, hogy „kész” - a tárgy elveszíti a hétköznapi jellegét, és már valami más lesz, egy alkotás, ami kitűnik a többi hétköznapi tárgy közül, és már értéket képvisel. Beleképzelem magam annak a helyébe, akinek készül, és azt gondolom, azt kívánom hogy Ő is egy műalkotást lát benne, amit becsben tart, vigyáz rá. Az akinek készül azt érzi, hogy ebből a bögréből még finomabb a kedvenc teája, vagy az a festmény a falon különleges hangulatot ad a nappalinak. Az a nyugalmat és boldogságot, amit festés közben érzek, át tudom adni az alkotásomon keresztül, és mosolyt csalhatok mások arcára.
Volt már olyan színkombináció, amitől először tartottál, aztán mégis új irányt adott a 
stílusodnak?
Persze, több is volt/van. Sőt nem csak színpárosok, hanem színek úgy magukban. Amikor elkezdtem festeni, akkor a komfort zónán belül maradtam, és olyan színeket használtam, amelyeket az öltözködésben vagy egy ékszernél tetszenek, a kedvenceim. Picit olyan ez, mint amikor egy kezdő háziasszony főzni tanul, és a kedvenc ételeinek elkészítését tanulja meg elsőként. Mindig is imádtam a kéket, minden árnyalat jöhet, vagy a rózsaszín és a fehér is ilyen. A szerencse az, hogy ezek a színek bizony nem csak az én kedvenceim, hanem a vásárlók is nagyon szeretik őket. A türkiz és a rózsaszín együtt a mai napig az örök favorit színpáros. Ahogy telt az idő, hajtott a kiváncsiság, és mindig szerettem volna valami újat mutatni, mindeközben rájöttem, hogy annyi szín van, amit soha nem választanék, ha ruháról van szó, de olyan gyönyörűségeket lehet alkotni, ha mandalafestésről van szó. Így kezdtem el többek közt a barna, lila, aranysárga és a zöld különféle árnyalataival festeni. A zsákvászon barna a bronzzal és a lágy mokkával, vagy a bíbor és a levendula lila visszatérő színpárosok lettek.
A pontozás ismétlődése inkább meditáció számodra vagy tudatos tervezés?
A tudatosság addig tart, amíg kiválasztom az alapanyagot és a színeket. Sablonokat és segédvonalakat csak szükség esetén alkalmazok, így nincsen egy előre meghatározott terv szerinti haladás. Csak az az első pötty van mondjuk a vászon közepén, amit kimérek (tudatosan tervezek), és onnantól kezdve a pontmandala festése közben a kezemet a szívem vezeti. Teljesen kikapcsolok, „csak” a festés van, kiszakadok a napi dolgokból, zenét hallgatok közben. A válasz nem is lehet más mint, hogy inkább meditáció számomra a pontozás.
Ha egyetlen mandalával kellene üzenetet hagynod a jövőnek, milyen mintát és jelentést választanál?
Egy nemrégiben elkészült festményem jutott elsőre eszembe. A festmény közepén egy ülő Buddha látható rózsaszín lótuszvirágok közt, mint a megvilágosodás, a tisztaság, a nyugalom szimbólumai. A színvilágot a rózsaszín és bézs határozza meg, egy kevés barnával. Szabályos és letisztult formavilág jellemzi a festményt, amelyet néhány tükörmatrica is díszít. A festmény címe pedig a jelentését is magában hordozza, és azt hiszem nem is szükséges ennél többet mondanom róla: „A belső béke vezet a fény felé”.