Meska: Kérjük, mutatkozz be röviden azoknak, akik még nem ismernek!
Szabóné Csiby Hajnalka, Tiszi vagyok. Férjemmel és 3 fiammal Szigetszentmiklóson élünk. Jelenleg gyesen vagyok.
Egész életemben kreatívkodtam. Mióta az eszemet tudom mindig csináltam valamit a két kezemmel. Varrtam, kötöttem, horgoltam, hímeztem, keresztszemeztem... Komolyabb végzettségem nincs. Valahogy sose gondoltam, hogy más is leszek mint anya. Csak mostanában jöttem rá arra, hogy időközben megtaláltam az utamat. Egyelőre apró léptekkel, de megvalósodni látszik az álmom.
Meska: Mióta foglalkozol ezzel a technikával és ki vagy mi indított el ezen az úton?
2006 végén lettem rabja a gyöngyöknek. :) Amennyi szabad időm lehet 3 örökmozgó fiú gyerek mellett, azt mind a gyöngyözésre fordítom.
Egy újsággal együtt kapott gyöngycsomagocska indította el a lavinát. Sosem fogom elfelejteni azt az örömöt amikor az első karkötők készültek. Ugyanis azóta is, minden egyes ékszeremet ezzel az örömmel fogadom. Mindegyik egy külön világ. Egy másik életérzés. Remélem még sok életérzést megélek. :)
Meska: Hogyan szoktál alkotni, miből merítesz ihletet?
Alkotni csak csendben tudok. Ha a fiaim itt futkosnak körülöttem, akkor nem tudok koncentrálni. Ezért főként este, éjjel fűzök. Ilyenkor belefeledkezem és hagyom alakulni az ékszert. Néha a gyöngyök mondják meg mik akarnak lenni. Van hogy többször bontok egy medált, míg végül megadom magam és hagyom hadd alakuljon, ahogy akar. Ezek lesznek a kedvenceim. :) Minden nap tanulok. A gyöngyöktől, a világból, a gyöngyös társaimtól. Ezért mindig figyelek. Igyekszem meghallani azokat a hangokat, amik tovább lendítenek egy egy válságon. Eddig mindig sikerült. :)
Meska: Az alkotáson kívül milyen kedves időtöltéseid vannak még?
Hááát ez egy nagyon nehéz kérdés. Mert a 3 gyerek mellett saját elfoglaltság, a gyöngyökön kívül, nem igen marad. Az egyetlen, amire időt szakítok azok a barátok. Fontos számomra a társaság. Harcolok még az olvasásért és zenehallgatásért, de néha vesztek sajnos. Tudom, az idő megoldja és türelmes vagyok.
Meska: Mit tartasz fontosnak általában az életben és alkotóként milyen értékeket képviselsz?
A legfontosabb az életemben a családom. A sok buktató mellett is nagyon büszke vagyok rájuk. Az élet értelmét bennük látom.
A munkámban a legfontosabbnak az egyediséget, a precíz kidolgozást és nem utolsó sorban a hordhatóságot tartom. Mindig igyekszem érdekes és szép ékszereket készíteni. Nem szeretem, ha az általam elkészített ékszernek párja van, esetleg szembejön az utcán. Inkább bontok százszor, ha nem azt látom viszont, amit szívesen hordanék.
Meska: Mit tanácsolsz azoknak az alkotóknak, akik nemrég kezdtek el árusítani a Meskán? Szerinted mi a siker titka?
Nem tudom, mi a siker titka. Minőségi terméket gyárts csak. Ha te magad félve viselnéd, ne akard eladni másnak. Készíts szép fotókat róla. Igyekezz jó árat kialakítani. Ne szerénykedj, dolgoztál vele! A leírás is fontos. Minél több információt tud meg a vevő, annál biztosabb, hogy valami megfogja.
Sajnos ennél többet én sem tudok tenni.